Iskolatörténelem

                                                            ALFALU FÉLÉVEZREDES ISKOLÁJA

 

Magyari András:Gyergyóalfalu a történelem sodrában, című monográfia nyomán

Az erdélyi társadalom a középkortól kezdődően viszonylag nagy gondot fordított az iskolaügyre. A rendelkezésünkre álló források szerint a XV-XVI. században már számos erdélyi faluban működött az írni-olvasni tanítás va­lamilyen fokú intézménye. Erdély területén 1540-ig a gyulafehérvári káptalan iskola mellett 121 falusi és városi iskola tevékenykedett.  A hálózat sűrűsége a szász vidékeken a legnagyobb.  A Székelyföldön az oktatás terén fontos szerep jutott az 1448-ban alapí­tott csíksomlyói kolostor mellett létrejött iskolának.

              Az iskolaügy komolyságára vall, hogy Miklós erdélyi püspök 1503. szeptember 15-én kelt utasításában elrendelte, hogy véget kell vetni a taní­tómesterek választása körül mutatkozó visszaéléseknek.” Ezt megelőzően Lé­pes György katolikus püspök 1438. április 19-én Kolozsvárt kiadott rendelete meghagyta, hogy nem szabad megtűrni olyan tanító működését, akit a lakos­ság a plébános beleegyezése nélkül választ meg. Ez esetben valószínűleg az Erdélyben is aktuálissá vált huszita veszéllyel szembeni védekezésről van szó, ugyanis előző évben zajlott le a Budai Nagy Antal vezette parasztfelkelés, amelyben a huszita eszmék éreztették hatásukat. A püspök közbelépése jelzi az iskola társadalmi jelentőségét.

Hasonló értelmű következtetésekre utal az erdélyi reformátusok 1563-i tordai hitvallásának XVI. Cikke, mely kötelességévé tette a gyülekezeteknek, hogy tanítót tartsanak. Az 1595. évi gyulafehérvári országgyűlés pedig a val­lásszabadság megőrzése mellett elrendelte, hogy a felekezetek „…se szemé­lyekbe, se iskolájokban… meg ne háboríttassanak.”   A középkori falvak zárt világában a pap mellett a tanító személye játssza a kapocs szerepét a falu közössége és a külvilág között. Amint Apáczai Csere János írja „…lehet látni egész falvakat, amelyek szeme, füle, nyelve egye­dül… az iskolamester”.

         A Székelyföldön az iskolák túlnyomó többsége a XVI. századtól alakul. Ez összefüggésben van e vidék gazdasági, társadalmi fejlődésének megkésett voltával, valamint művelődési életének elszigeteltségével.     Áll ez mindeneke­lőtt Gyergyó és Csík esetére, ahonnan még á XVII. században is alig akad külföldön tanuló diák, holott azok száma Háromszék, Udvarhely és Maros­szék esetében meglehetősen magas, nem is beszélve a szász székekről.

                Az iskolai oktatás folyamata a székelyeknél is a falusi iskolákkal kezdő­dött. A plébániai székhelyeken általában az iskola is megszületik. Ez rend­szerint a templom mellett lévő úgynevezett „parochiális fundusun” vagyis az egyházi telken létesült. A XVI-XVII. században rendszerint ezen a telken foglal helyet a papi parochia és az iskolamester háza. A későbbi időből külön iskolamesteri telekről tudósítanak a források. Nem ritka eset, hogy a falu kü­lön telket biztosít az iskolamesternek. Az iskolamesteri telken lévő scholaház, nem sokban különbözött a pa­rasztházaktól. Falai vályogból vagy fából készültek, zsúppal, náddal vagy legjobb esetben zsindellyel födték. Kezdetben a tanító háza és az iskola egy fedél alatt van, és nemritkán egyazon helyiség ad otthont neki.

          A XVIII. századtól kezdik a „classist” vagyis az osztálytermet külön építeni, de még ekkor is igen kezdetleges. Berendezése igénytelen. A gyerme­kek a fal mellett cölöpökre erősített deszkákon foglaltak helyet. A terem kö­zepén volt elhelyezve a tanító asztala, hogy szemmel tarthassa a tanítványait.

          Erdélyben az iskolamesterek rendszerint a kollégiumok végzett diákjai közül kerültek ki, akiket az egyházközségek választottak meg mások beleszó­lása nélkül általában 2-3 évre. Ugyancsak az egyházközség hatáskörébe tarto­zott a tanító tevékenységének meghosszabbítása vagy esetleges elbocsátása. A kollégiumok végzősei gyakran azért vállalják a tanítóskodást, hogy anyagi alapot teremtsenek tanulmányaik folytatásához, nemritkán külföldön.  Az iskolamester javadalmazását a falu közössége által megfogalmazott díjlevél rögzítette. A fizetés nagysága községenként változott, a közösség va­gyoni helyzetétől és a lakosság számától függően. A tanítónak általában a papi jövedelmek egyharmadát nyújtották. Emellett voltak még bizonyos ter­mészetbeni járandóságok is.

         A ránk maradt források azonban arról tanúskodnak, hogy a tanítómesteri javadalmazás igen kicsi. Egyébként Európa-szerte hasonló jelenségekkel ta­lálkozunk. Egy német tanító-sarj nem kis iróniával beszél emlékirataiban apja életéről: „Az iskola épülete volt a börtöne, ahol ha nem is kenyéren és vízen, de kenyéren és sörön élt; ugyanis a rektorság legfeljebb ennyit hozott a kony­hára – no meg a hitben való buzgóság megelégedettségét -, pedig az iskolave­zetés együtt járt a kántorsággal és az orgonista szolgálattal, de e három magas hivatal évente csak 10 aranyforintot fialt. Es az iskolai tanítók ezen általános bayreuthi éhségkútja mellett 35 évig állt a jóember, hogy merítsen belőle.”  Hasonló volt a székelyföldi iskolamesterek sorsa is. Az első tanító illetve „deák”, akinek nevét Alfaluból ismerjük, Mihály deák 1597-ből, aki az alfalvi Gergely Mátyás hagyatékának ügyében tutorként szerepel. Érdekes maga a hagyatékkal kapcsolatos eljárás is, amely a falu bírája Nagj Péter, László Ist­ván nemes ember, Albert Georgi, Albert Ferenc és Beogeh István előtt folyt le.  Mihály deák valószínűleg papírra veti a tényállást, s a hagyatékról szóló dokumentumot a jelenlévők gyűrűs pecsétjükkel külön-külön megerősítik.  Ez az egyszerű eljárás volt a mai bonyolult hagyatéki tárgyalásoknak az elődje. Egyébként a tanítómesterek elég gyakran szerepelnek hasonló ügyek intézésénél. Ez nem szokatlan eset, ugyanis a tanítók jó része egyben a falu jegyzője is volt.

            Az 1590-es évektől az iskola működése Alfaluban folyamatosnak tűnik, annak ellenére, hogy a tanítókról szóló adatok eléggé hézagosak. 1614 febru­árjában Bethlen Gábor által elrendelt lustra-hadiszemle alkalmával az alfalviak között találjuk György deák nevét.

1638-ból ismert Miklós deák – Nicolaus Litarati, aki 1636-ban lófőséget kapott I. Rákóczi György fejedelemtől.

  1. István deák hosszabb ideig az iskolamester.
  2. Kws István deák, az előbbivel azonos.
  3. Georgy deák Mattias.
  4. Dániel deák.
  5. Dániel deák, Dániel Literati.
  6. Baricz János.
  7. István deák.
  8. Sipos István schola mester.
  9. Benke János deák primipilus.”
  10. Csibi Márton deák.
  11. János Mihály deák, egyúttal az egyházközség javainak őrzője.
  12. Abos és Mihály deákok neve szerepel az egyházi leltárban. 1780-ban a barokk templom építésének befejezésekor új iskolát építettek a kántori telken. Ez az 1806. évi nagy tűzvész alkalmával leégett, de még ab­ban az esztendőben újjáépítették. Az épület felújított formában ma is létezik, kántor és harangozói lakásként használják.
  13. Török Ignác kántor.

A kántor ebben az időben főleg tanítót jelöl. Egyébként ugyancsak tanítói foglalkozást értünk a schola mester, cantor, docens, literátus, harangozó, companator kifejezések alatt is. Feltűnően kevés adat áll rendelkezésünkre a XVIII. századi tanítók kilétéről. Lényegesen jobb a helyzet a XIX. századot illetően.

  1. Orosz Mátyás alfalvi oskolamester.
  2. Lakatos András tanító.
  3. Török Antal kántor.
  4. Antonius Gidro companator.
  5. Török Antal kántor.
  6. Török Antal kántor.
  7. Gál Elek alfalvi harangozó.
  8. Nagy András és Gáli Elek „alfalvi harangozok és tanítók”.

 1857-61. Andreas Nagy docens et companator alfaluensis.

1857-61. Alexius Gáli subdocens et companator.”

  1. Nagy Andrást Újfaluba helyezik át.
  2. Alexius Gáli companator et subdocens.

Alexius Szabó companator et subdocens alfalvensis. Carolul Székely cantor alfalvensis.

  1. Joannes Brassai companator alfalvensis. Gregorius Gáli companator alfalvensis. Stephanus Rácz companator alfalvensis.
  2. Joannes Brassai companator alfalvensis
  3. Stephanus Rácz companator alfalvensis
  4. Carolus Székely

1869-71. Joannes Brassai companator, Joannes Székely companator, Alexius Gáli companator, Carolus       Székely companator

1873-77. Alexius Elthes, director schole super. status econom.Nagy Károly Stephanus Kajtár docens Boga Bálint

  1. Alexander Bicsak docens, Volfgangus Olajos docens
  2. Carolus Székely cantor-docens elhunyt
    1887-88. Ludovicus Pfeiffer docens
  3. Tanítók: Pfeiffer Lajos, Ambrus Márton, Horváth Mihály, Strasser Jenő, Boga Aranka, Miklós Branka, ifj. Pfeiffer Lajos, Székely Krisztina.

Ez a tantestület kevés változással maradt az első világháborúig, amikor több tanítót hadiszolgálatra hívtak be. A fentieken kívül 1915-ben a faluban tanított még Székely András, id. Kovács Nándor és Kovács Ignác Borzonton.

Az a puszta tény, hogy a tanítással valamilyen formában kapcsolatba lévő személyek megnevezése mint a schola mester, deák, literátus, cantor, compa­nator az oktatás viszonylag széles skáláját öleli fel, jelzi a még a kialakulás folyamatában levő oktatási tevékenység jellegét is. A XVIII. századi felvilá­gosodás szelleme hozzájárul a tanügy minőségi változásaihoz is. Kezd teret hódítani az a nézet, hogy a sikeres tanítás feltételezi a tanító ismereteinek mind szélesebb skáláját. Az államnak és társadalomnak egyre nagyobb szük­sége van a képzett szakemberekre. Ez a szükségszerűség is hozzájárult az iskola társadalmi szerepének a növekedéséhez. Nem véletlen, hogy a XVIII. században az iskolák száma megduplázódik.

  A HATÁRŐRSÉG ISKOLAPOLITIKÁJA

A Székelyföld esetében az iskolaügy fejlődését a határőrezredek felállítá­sa is befolyásolta. A határőr-falvakban 1764 után az oktatást az eddigieknél jóval racionálisabban és hathatósabban szervezik újjá. A katonai hatóságok­nak fő törekvése, hogy a határőrség tagjai küldetésüket minél sikeresebben hajtsák végre, s ennek érdekében ismereteik bővítéséről is igyekeznek gon­doskodni, főleg ami a katonai képzést illeti. Minden határőrvidéki faluban un. Volkschule-t, vagyis népiskolát szerveztek a határőr gyermekek számára, amelynek működését a határőrparancsnokság ellenőrzi.

Az első székely határőrezredhez tartozó gyergyói falvak iskolás gyerme­kei az 1840-es iskolai évben:

sor.

sz.

 Falu Fiúk Lányok
gyalog huszár gyalog huszár
1. Gyergyó Újfalu 70 22 22 21
2. Csomafalva 65 13 35 6
3. Kilyénfalva 36 5 20 8
4. Gyergyószentmiklós 40 11 25 7
5. Tekerőpatak 37 5 24 3
6. Alfalu 95 13 39 3
7. Szárhegy 59 20 25 5
8. Ditró 126 16 37 5
9. Remete 95 11 26 11

Alfaluban tehát 1840-ben 108 fiúgyermek és 42 leány látogatta a határőr­ség ellenőrzése alatt működő népiskolát. Emellett létezett a nem határőrség­hez tartozó iskola a plébános irányítása mellett.

A tanítási idő elvileg egy téli időszakra – ősztől tavaszig – meg egy nyá­rira oszlott, amikor azonban a mezőgazdasági munkák miatt az iskola látoga­tása gyenge. Sok helyen évente csak 3-4 hónapig volt tanítás.

Alfaluban a gyermekek beiskolázása nagyon jónak mondható. 1839-ben a mintegy 4313 lélekszámot számláló községnek „oskolájában 150-160 fiú és m.e. 50 leány taníttatik évenkint a kántor által, felügyelete alatt a harangozó­nak”.

A népiskolát végzett tanulók az úgynevezett trivialschule-bm tanultak tovább Csíkszentmártonban. Itt nagy hangsúlyt fektettek a katonai ismeretek átadására. 1840-ben 11 tantermes modern felszereléssel ellátott új iskolát építettek. Hasonló felkészülést nyújtott a csíkszeredai „katonai növelde” is.

A trivial fokú iskola elvégzése után a tanulók az oberschule-ba mehettek, amely a mai középiskolának felel meg. Igen elismert és vonzó volt a csíksomlyói, ahova Csíkból, Gyergyóból, Kászonból de még Moldvából is jöttek növendékek.  Ebben az iskolában 1840-ben összesen 16 gyergyói tanu­ló végzett, köztük Baritz Ignác, Simon Ferenc, Baritz Márton Alfaluból.   A határőrség azonban bizonyos tekintetben fékezőleg hat tagjai tovább­tanulására. A parancsnokság jóváhagyása nélkül a határőrséghez tartozó fiata­lok nem mehetnek külföldre tovább tanulni. A jóváhagyás megszerzése pedig sok nehézségbe ütközött.

A TANÜGY AZ 1848-49-ES FORRADALOM UTÁN

A forradalom után a tanügy terén is lényeges változások történtek. Orbán Balázs megjegyzi, hogy 1849-1860 között Gyergyóban úgyszólván nem léte­zett jelentősebb iskolai élet. Csak 1860-ban, a Bach-korszak elmúltával sike­rült Haynald Lajos katolikus püspöknek – a községek anyagi támogatása mellett – az iskolákat újjáéleszteni. Az 1867-es osztrák-magyar kiegyezés után mind Magyarországon, mind pedig Erdélyben tovább javult az okta­tásügy. 1868-tól bevezették az Eötvös-féle oktatási törvényt, amely előírta a kötelező népiskolai oktatást. A törvény értelmében a 6-12 éves gyermekeknek el kell végezni a hat elemit.

Alfaluban a törvény megjelenésekor a tanköteles tanulók száma összesen 769, ebből 399 fiú és 370 leány. A tanulók beiskolázására két épület állt rendel­kezésre. Az egyik az ún. „parochialis iskola” két teremmel, a másik a „külső”, vagyis a mai Veress iskola régebbi épülettömbje, ahol azonban csupán 1 tante­rem állott a tanítás szolgálatába, mivel a többi helységeket a községháza foglalta el. A tanszemélyzet 1 kántortanítóból és két segédtanítóból állott.

1869-ben, a törvény előírásainak megfelelően megalakították az egy­házközségi iskolatanácsot, a későbbi iskolaszéket. Ennek tagjai: Horváth Ká­roly plébános – elnök; Mikó Mihály földbirtokos – főgondnok; Gáli Elek, csíkszéki törvényszéki ülnök – tiszteletbeli főgondnok; Lőrincz Imre me­gyebíró – algondnok, Székely Károly kántor-tanító -jegyző; és 12 tanácsos. A tanács összetétele is jelzi, hogy nagy fontosságot tulajdonítottak az oktatás kellő megszervezésének.

A tanács legégetőbb feladata a tantermek biztosítása s a tanszemélyzetről való gondoskodás volt. Kezdetben a fiúkat a Veress iskolában helyezték el, akiket Gáli Elek tanított; a lányok pedig a parochiális iskolát kapták, Székely Károly kántortanítóval. Ilyen körülmények között a 399 tanköteles fiú közül csak 135, a 370 leány közül pedig csak 70 látogathatta az iskolát. Sok gondot okozott a tankönyvek beszerzése, a tantermek fűtése, a tanítói lakások biztosí­tása stb.   A fő gond továbbra is a tanterem és a tanító hiánya. Még legalább négy tanteremre és ugyanennyi tanítóra lett volna szükség, de csupán még egy tantermet tudtak biztosítani a Veress iskola épületében, s pályázat útján al­kalmazták Jartó Imre okleveles tanítót és Simon Lajos helybéli segédtanítót.

1871-ben újabb két tanítói állásra hirdettek pályázatot, s 11 jelentkező kö­zül a két alfalvi születésű tanítót, Bicsak Sándort és Székely Jánost választot­ták meg, de csak egy évre. Ugyanebben az évben Horváth Károly plébános saját költségén létreho­zott egy egytanerős iskolát a község központjában, melyről élete végéig gon­doskodott. Ide alkalmazták Simon Lajos tanítót.

Az egyház és politikai község ügyszeretetének köszönhetően Alfaluban a két tanerős iskolából 3 év alatt 7 tanerős iskola jött létre. Hat tanító a köz­pontban, egy pedig Alszegben tanított, ahol a sok gyermekre való tekintettel magánházban béreltek az iskolához szükséges helyiséget, amely 1895-ig, az alszegi iskola felépítéséig itt működött.

Az 1870-es évektől a község illetékes fórumai a felnőtt oktatást elrendelő körlevél utasításainak megfelelően komoly erőfeszítéseket tettek az írástudat­lanság csökkentése érdekében. Megszervezték az ún. felnőttoktatást. A tanító, aki egy felnőttet megtanított írni-olvasni, 3 forintot kapott, írásra való tanítás esetén 2 forint a honorárium. 1871-ben 3 tanító 69 felnőttet tanított meg írni.

Hasznos kezdeményezés volt a faiskola megszervezése is. 1870-ben, mi­kor a községházat a Veress iskola épületéből elköltöztették, kertjét is átadták az iskolának, faiskola létesítése céljából. A tanulók tanítóik irányításával elsa­játították a gyümölcsfák nevelésének és gondozásának főbb műveleteit. E té­ren különös érdemeket szerzett Pál Albert tanító. A faiskola jelentős mennyi­ségű gyümölcsfa csemetét termelt eladásra.

ISKOLAÉPÍTÉSEK

A múlt század végén a Veress iskola még elfogadható állapotban volt, Alszegben magánházban zsúfolódtak össze a tanulók, a leányiskola pedig már romos állapotba került.

1895-ben felépült az alszegi iskola 1 tanteremmel és tanítói lakással, valamint a leányiskola 3 tanteremmel és tanítói lakással. A két épületet október 6-án Ferenczi Károly főesperes és Zomora Dániel, a falu plébánosa szentelte fel és adta át rendeltetésének. A két új iskolaépülettel a tanítási feltételek érezhetően megjavultak, de a tantermek még mindig 60-65 tanulóval zsúfoltak.

1903-ban gróf Mikes János plébános a leányiskolát apácák gondjaira akarta bízni. A temesvári Miasszonyunkról elnevezett apácák hajlandóknak is mutatkoztak a plébános felkérésének eleget tenni. A dolog azon akadt el, hogy Mikesnek nem sikerült a szükséges anyagi alapot előteremteni az újítás­saljáró kiadások fedezésére.

Az iskolahálózat 1908-ban tovább bővült. Ebben az évben a Veress isko­la telkére 24706 koronás költséggel épült egy 4 tantermes iskola, melyet no­vember 8-án avattak fel ünnepies külsőségek között. Ez a mai Veress iskolának az új része. A régi épület még az 1848 előtti időkből való.  Az elemi iskolai tanszemélyzet száma 8-ra emelkedett.

Két év múlva, 1910-ben fogtak hozzá a borzonti iskola építéséhez, amely egy tanteremből és tanítói lakásból állt. Itt a tanítás 1912-ben kezdődött el 43 tanulóval. Az első tanító Csató István volt, aki 1913-ig működött ebben az iskolában, s ekkor helyét ifj. Kovács Nándor foglalta el.

Az első világháború kitörésekor Alfaluban népes tantestület tevékenyke­dett. Az 1915-ös év itt találta az alábbi tanítókat: Pfeiffer Lajos, Székely And­rás, Strasser Jenő – hadiszolgálatra behíva, Ambrus Márton – hadiszolgálatra behíva, id. Kovács Nándor, Dóba Albert, Miklós Branka, Boga Aranka, Pfeiffer Erzsébet, Kovács Ignác – Borzonton, ifj. Pfeiffer Lajos -hadiszolgá­latra behíva.

Érdekes színfoltja az alfalvi iskolaügynek az 1860-as években itt működő román iskola. A gyergyószentmiklósi görög katolikus esperesség 1903. július 10-i jelentése szerint egy 1867. november 30-ról származó feljegyzés bizo­nyítja, hogy Alfaluban a görög katolikus parochián román iskola működött „hivatásuk magaslatán álló nagyon jól képzett docensekkel, vagyis tanítókkal. Ebben az iskolában a tanulók román, magyar és német nyelvet tanultak”. Az iskola a feljegyzés szerint politikai súrlódások és a szükséges anyagi fedezet hiánya miatt teljesen megszűnt.

Az 1860-as évektől megfigyelhető a katolikus egyház és a község vezető­ségének arra irányuló törekvése, hogy jólműködő és az igényeket kielégítő iskolahálózatot teremtsen. Ennek is betudható, hogy az 1880-as évektől lendü­letesen növekedett az írni-olvasni tudók száma. Az 1881, 1900, 1910. évi népszámlálás adatai ezt meggyőzően bizonyítják. Míg 1881-ben az 5064 lel­ket számláló községben 821 írástudót vettek nyilvántartásba, ami a lakosság 16,21 %-át tette ki; az 1900 évi népszámláláskor az 5811 lakos közül már 1991, vagyis 34,22% tud írni-olvasni. Az 1910. évi népszámlálás adatai pedig azt mutatják, hogy a 6442 lakosra 3071 írni tudó esett, vagyis a népesség 47,72 százaléka.

ÁLLAMI GAZDASÁGI FELSŐ NÉPISKOLA

Az 1870-es évektől mutatkozó kedvező fordulatot Alfalu vezetői igyekez­tek a község javára gyümölcsöztetni. Az alfalvi iskolaügy történetében fontos mozzanat volt az állami gazdasági felső népiskola létesítése, amelyet a község lakói a későbbiekben „felsőnépinek” emlegetnek. 1872. március 12-én Hor­váth Károly plébános, Nagy Imre községi bíró, Szakács Antal, Lőrinc Lajos, Gál Lajos községi elöljárósági tagok, Koncsag Márton jegyző és további 62 alfalvi lakos, Antalfy Károly, királyi tanfelügyelő és országgyűlési képviselő révén felterjesztést tett a vallási és közoktatási miniszterhez egy Alfaluban felállítandó felső népiskola érdekében. A tanügyminiszter 7379/1872 sz. leira­tában kedvezően válaszolt, s a tanfelügyelő felhatalmazta a Horváth Károly plébános, Gál Ignác, Gál Lajos és Zarug Márton alkotta bizottságot az iskola megnyitására. A bizottság gondoskodott a szükséges épületről, a tanfelügye­lőség pedig 1872 augusztusában kinevezte az iskola megindításához szüksé­ges tanszemélyzetet: igazgató Éltes Elek, volt csíksomlyói tanár, tanárok Kiss Sándor, Nagy Kálmán, Székely Károly és Bicsak Sándor. 1872. október 15-én megkezdődött a tanítás 45 első osztályos tanulóval. 1875 júniusára elkészült az iskola új épülete, s ettől kezdve a tanítás zavartalanul folyhatott.

A „felsőnépi” nagy hangsúlyt fektetett a tanulók gazdasági képzésére. Ennek érdekében 1875-től az iskolában gazdasági szakosztály alakult, s gya­korló tangazdaságot is létesítettek a község által rendelkezésre bocsátott terü­leten. Ez a terület „igen vizenyős” volt a Vidra elnevezésű határrészben, amelyet a község lakói a mai napig Tanárok Kertjének neveznek. Jelentős anyagi befektetésekkel – körülsáncolással, alagcsövezéssel, vízvezető árkok elkészítésével – sikerült e területet a célnak megfelelővé tenni. A Békény és a Maros áradásai még ezután is sok gondot okoztak az iskola vezetőségének. Még az 1930-as években is jól felismerhetőek voltak a tangazdaság nyomai a Dobai család telkétől lefelé, a Békény és Maros mentén a Vidrában.

Az iskolával kapcsolatos szakmai elképzelések arra vallanak, hogy nö­vendékei főleg mezőgazdasági középkáder képzést kellett volna kapjanak. Az iskolába ugyanis 6 elemi osztály elvégzése után lehetett beiratkozni újabb há­rom osztály elvégzésére. A gyakorlatban azonban nem sikerült maradéktala­nul eleget tenni az említett célkitűzésnek, ugyanis nem minden gyergyói faluban volt hatosztályos elemi iskola s emiatt nem volt 6 osztályt végzett di­ákság sem.  De még ilyen körülmények között is dicséretes a „felsőnépi” tevékenysé­ge. „41 évi fennállása alatt 1849, s egy évben átlag 45 tanulója volt, kik közül igen sok értelmes gazda, kiváló tanító, posta- és vasúti hivatalnok, csendőr, írnok, pénzügyőr, de különösen igen sok értelmes iparos és kereskedő vált.’”

Az alfalvi tanügy rangját mutatja, hogy Csík megyében 1900-ban két gazdasági profilú felsőiskola volt, Csíkszeredában 72 tanulóval, Gergyóalfaluban 28-cal. Csupán ez utóbbit tartotta fenn az állam.

1875-ben a „felsőnépinél” tevékenykedik Valentinus Boga profesor scholae super.

1877-ben Stephanus Kajtár docens

1879-ben D. Franciscus Berde prof.

  1. Valentinus Boga a felső népi gazdasági iskola igazgatója Volfgang Olajos docens scholae superioris
  2. Volfgang Boga director Scholae superioris popularis
  3. Joannes Imets, director Scholae sup. Az igazgatói funkciót 1911-ig az állami gazdasági felső népiskola megszűnéséig töltötte be. O lesz az igazgatója az 191 l-ben megalakuló polgári iskolának is.

AZ ÁLLAMI POLGÁRI ISKOLA

Az alfalvi polgári iskola a felső népiskola jogutóda volt. 191l-ben átvette a „felsőnépi” épületét, felszerelését és a tantestületet. A Gyergyó című újság 1911. augusztus 20-i számában adta hírül, hogy új polgári iskola alakult. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Csíkvármegye királyi tanfelügyelőjének előterjesztésére a gyergyóalfalvi állami felső népiskolát az 1911-12-es tanévtől polgári iskolává szervezte át, melynek első osztálya azon év szep­temberében fog megnyílni, míg a II. és III. évfolyamok egyelőre megmarad­nak a régi tanterv szerint felső népiskolai jelleggel.

Az új iskola első igazgatója tehát Imets János, tanárai pedig Kajtár Ká­roly, Pisztel Alfréd, Halász I. Béla, Pfeiffer Lajos és Péterfi Béla lelkész.

Az iskola feletti közvetlen felügyeletet az igazgató gyakorolta, anyagi ügyeit gondnokság ellenőrizte. Ennek tagjai: Miklós István, esperes plébános – elnök, Baricz Dénes községi jegyző -jegyző, Imets János iskolaigazgató -gondnok és előadó, Jakabffy Miklós, Kiss Antal Andrásé, Roth István, Tódor János (Csomafalva), Török Ferenc plébános (Csomafalva), Voith Ferenc – ta­gok.

Az első, 1911-12-es tanévben 70 tanuló iratkozott be, az 1913-14-es tanévben már három osztály volt, összesen 87 tanulóval. A negyedik osztály az 1914-15-ös tanévben létesült, amikor kitört a világháború. 1916-ban a 37 éves tanügyi tapasztalattal és hozzáértéssel rendelkező Imets János igazgató nyugdíjba vonult, s helyébe Halmágyi Samut nevezték ki. Az 1916. évi mene­küléskor Halmágyi is elhagyta Alfalut s nem is tért vissza. 1917-től az állami polgári iskola megszűnéséig Benedek Tivadar látta el az igazgatói teendőket.

A TANÜGY A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT A POLGÁRI ISKOLA HELYZETE

Az első világháború viszontagságai, a meneküléssel járó anyagi és erköl­csi romlás, az 1918 őszi forradalmi zűrzavar, a háborúban való tényleges részvétellel járó leírhatatlan áldozatok mind súlyos kihatással voltak a falu életére.65 A községben hosszú időn keresztül állomásozó katonai alkulatok, mindenekelőtt az iskolákat és középületeket tették tönkre. Szinte lehetetlen volt az iskolai tevékenység folytatása. Amint a falu plébánosa Salati Ferenc feljegyzi, „még most is 1918-19. tanévben csak a templom melletti iskola volt nehezen tűrhető ablakhiányokkal és hibás, füstölő kályhákkal valahogy taní­tásra használható. Az alszegi iskola, a külső Veress iskola szánalmas ajtó, ablakrámás, kályhás stb. stb. hiányaival rettentő elhagyatottságában sírva sírt. A 900-on is túl járó tanköteles gyermek iskoláztatása teljesen lehetetlen volt. A Roth Mihály-féle lakásban kellett két termet bérelnem, hogy az iskola há­rom termével együtt öt teremben de. egyik öt, délután másik öt tanerő a tanítást valahogy végezhesse.” Ilyenformán már 1919-től az elemi oktatást 10 tanerő végezhette, ha igen mostoha körülmények között is.

Kemény küzdelem folyt a polgári iskola megmentése érdekében is. A román hatóságoknak szándékukban állott ennek az intézménynek a megszün­tetése. A polgári iskola tanári karát úgynevezett tolonclevelekkel látták el és kiutasították a községből. Ezzel valójában az iskolát is megszüntették, ugyanis szó sem lehetett annak állami jelleggel való működéséről.

Salati Ferenc plébános a püspökség és tantestületek támogatásával min­dent elkövetett a polgári iskola megmentéséért. Végig kilincselte a kolozsvári, gyulafehérvári, nagyszebeni és csíkszeredai illetékes hatóságokat, hogy kijár­ja az iskola fennmaradását. Érvényteleníttette a tanárok eltoloncolásáról szóló rendeletet s így a tantestületet sikerült megtartani. Ezzel egy időben a püspöki hivatal 3788/1919 szám alatt határozatot közöl az alfalvi polgári iskola római katolikus jelleggel való megnyitásáról. Egyben a püspöki hivatal átveszi a ta­nárokat és igazgatónak kinevezi Salati Ferenc plébánost. A plébános a püspök által kiállított okmányokkal a Nagyszebenben székelő Consiliul Dirigent-nél kikönyörögte az engedélyt az 1919/1920-as tanévre a polgári iskola épületé­ben. Mivel azonban ez az épület állami tulajdonként szerepelt, az egyház kö­teles volt egy évre 100 korona bérleti díjat fizetni a csíkszeredai tanfelügyelőségnek.

Az engedély:

Regatul Románia

Consiliul Dirigent

Resortul cultelor si al instructiunii publice

Nr. 13378 S.V.

Sibiu la 13 septembrie 1919.

Domnule Presedinte,

Rugarea Dvoastre Nr. 572/919 prin care cereti permis pentru deschiderea scoalei civile romano-catolice in Gyergyoalfalu in principiu o incuviintám si dám voe sá íncepeti inscrierile cu conditiunea ca sá pástrati normele fixate pentru aceste §coale §i cá personalul didactic il alegeti numai din cetátenii tárii noastre. Dám voie ca scoala sá o continuati interimal in edifíciul §coalei civile de stat solvínd perceptorului reg. román din Ciuc-Sereda pentru anul scolar 1919-20. suma de 100 cor. chirie.

  1. S. Sef al resortului indisc.

 Cátre Eforia Scolará din Gyergyoalfalu

Az épület használatát azonban csak egy évre engedélyezi az állami ható­ság s következő évben kezdődött elölről a kálváriajárás. Idézzük teljes egé­szében ezt az iskola történetéről sokatmondó újabb beadványt:

„Államtitkárságnál 9108-921 sz. a. van iktatva Sz. 166/1921

Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium Méltóságos

Államtitkárságának

Kolozsvár

A Méltóságos Államtitkárság 17982-1919 sz./ Sectia VI. azon leiratát, melynek értelmében a gyergyóalfalui polg. iskola épülete a csíkszeredai ro­mán kir. tanfelügyelőnek ez isk. év jun. hó 30-án átadandó- a gyergyóalfalui rom. kath. iskolaszék sajnálattal és megdöbbenéssel veszi tudomásul. Sajná­lattal és megdöbbenéssel veszi annál is inkább tudomásul, mert a magas ál­lamtitkári rendelkezésben a polgári iskolának jövője kifejezve és biztosítva nincsen, pedig ez az iskola a 6280 lélekkel bíró Gyergyóalfalu nagyközség és a szomszédos szintén nagyközségeknek a javára a közoktatás ügyet már 49 év óta szolgálja, mely közoktatásügyi fontos és nemes szolgálat a jelenlegi ro­mán kir. kormánynak épp úgy érdeke lenne, mint a volt magyar államnak ahogy érdeke volt.

Éppen ennek az alapján végtelen örömmel töltött el a Consiliul Dirigent Nr. 28360-1920 sz. azon kegyes engedménye, mely szerint lehetségessé lett az épület átengedésével a polgári iskolánk működése.

Ebből kifolyólag még mindég nagy bizalom és remény tölt el arra néz­ve, hogy a Méltóságos Államtitkár Úr e polgári iskolának a román állam ja­vára is fontos közoktatásügyi szolgálatát nemesen megértve, előbbi 17982-1919 sz. magas rendelkezését hatályon kívül helyezi és a polgári iskolának további áldásos működését a jövőben is hasonlóképpen lehetővé méltóztatik tenni.

Alázatos tisztelettel kérjük Méltóságodat tehát, hogy az épület további átengedésének feltételei felől iskolaszékünket értesíteni kegyeskedjék.

Egyben Méltóságos Államtitkár urat a legmélyebb tisztelettel értesíteni kívánjuk, hogy az előző évek kegyesen engedélyezett bérlete mellett a hely­beli román állami egy tanerős elemi iskolának római katholikus tanter­münkben kifogástalan elhelyezést nyújtottunk fűtéssel együtt és a Méltóságos Államtitkár Urnák az előző években hasonló kegyes engedménye mellett a fenn nevezett román állami elemi iskolát a jövőben is a legszíve­sebben helyezzük el.

Abban a reményben, hogy Méltóságos Államtitkár Ur az előző esztendők legszívesebb engedményeihez  mérten   bennünket   megérteni   és   alázatos kérésünköt a legmesszebbmenő kegyes jóindulattal teljesíteni méltóztatik

vagyunk a legmélyebb tiszteletünk kifejezése mellett Gyóalfalu, 1921. Márc. 27-én

Ph.                                                                                   Salati Ferenc

plébános isk. sz. elnök.
Voith Ferenc s.k.                                        Benke András s.k.                                                                  Gál József s.k.

Kozma Lajos s.k.                                      Benedek Ferenc s.k.        Rancz Fülöp s.k.

Pfeiffer Lajos                                            Laczko János s.k.                                  Minier Gábor s.k.

s.k. Balázs T. Márton s.k.                                                                                         isk. széki tag.

Gáli Mihály s.k.

A másolat hiteléül Gyergyóalfalu 1921. márc.28.

Salati Ferenc pleb. iskola, sz. elnök.”

1921 őszén válságos helyzet állt elő a polgári iskola ügyében. Az isko­laszék s a község elöljárósága nem tudta biztosítani a román iskola számára az igényelt tantermet és tanítói lakást, úgy amint megígérték, hogy a polgári iskola a régi épületben maradhasson. A megyei tanfelügyelőség 1921. szep­tember 25-én jelölte meg az utolsó dátumot a román iskola problémáinak ren­dezésére. Ellenkező esetben átveszi a polgári iskola épületét. Minden arra irányuló erőfeszítés, hogy megfelelő módon megoldódjék a román iskola ügye, eredménytelen marad. „132/1921sz. alatt, szept. 28-ike kelettel jött a rendelet a visszautazó tanítóval, hogy a polgári iskola épületét, ha az állami tanítónak másképp nem adom át, karhatalmilag is a tanfelügyelőség átveszi. Tanári karommal és 90-95 tanítványommal a régi falak közül tehát ki kellett vonulnom… A polgári tanítás I-II-III. osztályát a templom melletti iskola há­rom tantermében helyeztem el. A IV-ik osztállyal azonban a kápláni szobába szorultam.”

Innen novemberben, miután Ambrus Márton tanító a leányiskolában lévő segédkántori lakást hosszú vita után kiürítette, a IV-ik polgári osztály is a le­ányiskolába költözött át.

A polgári iskola működésének feltételei egyre kérdésesebbé váltak. Hogy mi volt az állami fórumok célja, az kiviláglik Seniu, kolozsvári tankerületi főigazgató 1921. október 31 -i táviratából. Eszerint, arra való hivatkozással, hogy a „sepsiszentgyörgyi iskolának fogyatékos gyönge lévén a szertára, az alfalvi szertárt mint állami szerzeményt Szentgyörgyre rendelték”. Az át­szállítás alkalmával a szentgyörgyi fél a polgári iskola könyvtárának egy ré­szét visszahagyta.

Ennek az áldatlan állapotnak is tulajdonítható, hogy a polgári iskola ta­nári kara, amely szinte teljes létszámmal helyén maradt, az 1918-i, majd tria­noni változásokkal 1921 őszére jórészt kicserélődött. A volt igazgató Benedek Tivadar Sepsiszentgyörgyre távozott, Varga Gizella Szebenbe kapott áthelye­zést,  Kajtár Károly nyugdíjaztatását kérte,  Varga Gizella Petrozsényben folytatta tevékenységét, s helyébe Alfaluban Ágoston Mária lépett. 1923-ra a tantestület új személyekkel vállalja a szinte lehetetlent, a polgári fenntartását. Az új igazgató Zomora Samu, tanárok Vekerdy Ilona, Spinner Margit, Ajtay Mária, Ágoston Mária, s a plébános mint hitoktató.

A tantestület anyagi helyzete szinte elviselhetetlen volt. A diákok által fi­zetett tandíjakból, status segélyből, és más járulékokból csurrant-cseppent valami. „A tanárság azonban, amint azt tőle az idők történelmi megnehezülése kívánta, az élet nehézségeit, ha a nép magatartásával szemben panaszosan is, de egyébként nemesen viselte… többre becsülte a magyar kúltur-szempontokat saját anyagi kérdéseinél, s e körülmény az, mely őt az ő munkakörében az idők teherviselésének történelmi szép színvonalára emelte.”

1921-ben a megbízott igazgató még Salati Ferenc plébános, a Domus históriában beszámol ezen időszak gyötrelmes mozzanatairól:

„Rendkívül keserűen esett visszaemlékeznem arra a sok itt összeszedhetetlen nap-nap utáni küzködésemre, melyekkel a régi elődök építő gondolatá­ban, tehát az iskola falai között a nevelő magyar gondolatot védeni és tovább dolgoztatni törekedtem. Annyira ellenséges érzületet korbácsolt fel szemé­lyem iránt az iskolai politikám, hogy az 1921. XII. 5-iki iskolaszéki gyűlés tárgysorozatának 4-ik pontja szerint a bukaresti minisztérium 59610/1921 sz. alatt a püspöki hatósághoz így ír: »Van szerencsénk tudomására hozni, hogy az állami Siguranta Generalá arról értesít minket, miszerint Salati Ferenc alfalvi rom. kat. pap államellenes propagandát űz, arra bíztatva híveit élőszó­val, hogy a román hatóságnak ne vessék alá magukat s szítva lelkükben az irántunk való gyűlöletet. Mivel ez az eset nagyon súlyos jellegű, kérjük, szí­veskedjék nagyon szigorú eljárást indítani a nevezett pap ellen s az eredményt a Minisztériummal közölni.

A püspöki hatóság 6720/1921 sz. alatt XI. 24-én rendeli el a főesperes kiküldésével felettem a vizsgálatot, melynek eredménye az említett gyűlésen külön vetetett jegyzőkönyvre és küldetett fel a püspöki hatósághoz a minisz­térium számára. Szerencsére a minisztérium nem korbácsolta tovább az ügyet. A szikrákat a detektívek keze között az 1920-21 tanévvégi záróünnepélyi be­szédem lobbantotta ilyen lángra, a legnagyobb lelki erővel kiáltottam az egy­más hátán tolongó nép közé, hogy Horváth Károly egy év múlva 50 esztendős jubileuma iskolás gondolatának requiemét látni nem szabad.” (A plébános­igazgató itt az 1872-ben Horváth Károly kezdeményezésére létrehozott fel­sőnépi iskolának 50 éves jubileumára utal, amelyet 1922-ben meg is ültek.)

A polgári iskola továbbra is a leányiskola épületében működött, 1922 de­cemberében Salati Ferenc helyébe az energikus Gaál Tamást nevezik ki Alfaluba plébánosnak s egyben ő lett a polgári iskola új igazgatója is. Minden lehetőséget igyekezett kihasználni a tanítás anyagi bázisának előteremtésére. Javaslatára az alfalvi és csomafalvi közbirtokosság vállalkozott a polgári isko­la fenntartására, s ennek érdekében 1923-ban gondnokságot hoztak létre, melynek elnöke Minier Gábor, községi jegyző volt. Az iskola továbbra is a leányiskolában kapott helyet. 1923-ban 86 tanulója volt.

Ettől kezdve kötelezővé tették a román nyelv tanítását. Szükségmegol­dásként Bais Gyula helybéli görög katolikus plébános kapott megbízást e fel­adat végzésére. Az általa felmutatott eredmények távolról sem feleltek meg a követelményeknek.

1924.szeptember l-ig a polgári iskolába beiratkozott 46 fiú és 21 le­ány. Lényeges visszaesés mutatkozott az előbbi évi 86 tanulóval szemben. Ennek fő oka a tanulókkal szemben támasztott anyagi követelmény. Az is­kola fenntartásának gondja továbbra is az alfalvi és csomafalvi közbirtokos­ságokra hárul. Az sem gyakorolt vonzó hatást, hogy ettől az évtől kezdve a román nyelv- és irodalmon kívül a történelem, földrajz, alkotmánytan tanítását is románul követelték. Az évvégi vizsgákra miniszteri biztost küldtek ki, hogy ellenőrizze a fenti rendelet hatékonyságát. Ugyanakkor a román hatóságok kezdték kétségbe vonni a polgári iskola ún. nyilvánossági jogát. 1924-ben a polgári iskolát ki kellett vinni a Veress iskola régi épületébe.

Az 1925/26-os iskolai évre a polgáriba beiratkozott 42 fiú és 31 leány. A tanári kar némileg változott. A román tantárgyak tanítására kinevezték Belle Bélát, francia nyelvet Derzsi Irén tanított. A természettudományi tárgyak Percsetich Ilona hatáskörébe tartoztak. Igazgató és hittantanár Gaál Tamás plébános.

Az 1926/27-es iskolai évben beiratkozott 47 fiú, 24 lány. A tanári kar összetétele nagyjában az előző évi: Ágoston Mária, Spinner Margit, Vekerdi Ilona, Balázs Irén, Gaál Tamás igazgató, hitoktató.

Az 1927/28-as tanévre összesen 84 tanuló iratkozott be. Minden viszon­tagság ellenére emelkedett a diákok száma. A tanárok csaknem teljesen kicserélődtek. Ágoston Mária maradt a régiek közül. Új tanárok Bereczky Erzsébet, László Anna, Péter Margit. Gaál Tamás továbbra is igazgató és hitoktató. Az iskola helyzete egyre tarthatatlanabbá vált. A tanfelügyelőség okleveles román és francia tanárt követel. A meghirdetett pályázatra azonban nem jelentkezett senki. Az inspectorátus még tűrte a fennálló körülmények továbbélését. „Év végén állami biztosok előtt vizsgáztunk, minden tárgyból dolgozatot is csináltak, s valami 4000 leit kellett fizessünk a biztosoknak. Él­tünk és halódtunk” -jegyzi fel Gaál Tamás igazgató. Az 1928/29-es év számos változást hozott a polgári iskola életében. A ta­nári kar azonos az előbbi évivel. A diákok száma 61 fiú és 16 lány. Mind ne­hezebbé válik az iskola fenntartásához szükséges anyagiak előteremtése. Az alfalvi és csomafalvi közbirtokosságok továbbra is jelentős összegeket juttat­tak az iskola kasszájába, de a román hatóságok nem engedélyezik a segélynek ezt a formáját, és kihúzzák az iskola költségvetéséből. A római katolikus statustól kapott támogatás pedig távolról sem elegendő.

Az inspektorátus egyre erőteljesebben követeli, hogy minden tantárgy – de különösen a román nyelv, történelem és földrajz előadására – román egyetemen szerzett diplomával rendelkező tanárokat alkalmazzanak. Az igaz­gatóság ellenben azzal érvelt, hogy a meghirdetett versenyvizsgára senki sem jelentkezett.

A kiküldött inspector, Peteancu kifogásolta a tornaterem és rajzterem hi­ányát is, s utasítást adott, hogy az iskolai év befejezése után a polgári iskola működését szüntessék be. Érdekes ebben a helyzetben a hatóságok taktikázá­sa: „Bármennyire szorult helyzetben is voltunk, bármennyire szorongattak, és igyekeztek is már meghaltnak tudni minket, arra vigyáztak, hogy ők egyene­sen meg nem szüntettek talán 2 iskolát sem, hanem azt a taktikát követték, hogy annyit szorongatták, annyi hibát kaptak, annyi követeléssel léptek fel, míg bele nem fáradtak az iskola fenntartók és önként fel nem adták az iskolát. Akkor aztán csodálkoztak, hogy megszűnt az iskola. Én pedig azon elvet tar­tottam, hogy én önkényt fel nem adom az iskolát. A tanári testület tagjai még az éhezésben is kitartottak. Ha agyon ütik, büszkén dőlünk ki a harc mezején az élők sorából. Sőt 25000 lejre fizikai felszerelést hozattunk.”

Csökkentette az iskolával és a tanulással szembeni fegyelmet, hogy az állami hatóságok a magyar iskolában végzetteket nem alkalmazták közhivata­lokban.

Az 1929/3 0-as tanév már előre vetítette a véget. Gaál Tamás plébánost azzal az ürüggyel, hogy nincs tanári oklevele, eltávolították az igazgatói funkcióból. Helyét Ágoston Mária tanárnő foglalta el. A többi tanár -Bereczky Erzsébet, László Anna, Kahlé Vilma – a helyén maradt. 86 növen­dék fejezte be a tanévet.

A nyár folyamán megjött az inspektoratus utasítása, mely szerint a pol­gári iskolát megfelelő helyiség és felszerelés hiányában be kell zárni. Az isko­la vezetősége nem akarta tudomásul venni az utasítást és hozzálátott az 1930/3l-es tanév előkészítéséhez. Erre szeptember 10-én jött a fenyegető fi­gyelmeztetés, hogy ha kísérlet történik az új tanév megnyitására, s az iskolát a hatóság zárja be erőszakkal „akkor 10000 lei a büntetés és többet iskolát megnyitani nem szabad. Nem volt mit tenni, mint a dicsőséggel elesni a harc mezején.”

Annyit sikerült elérni, hogy az elemi iskolát két tanteremmel bővítették, Ágoston Mária és László Anna átment oda. A polgári iskola kemény küzde­lem után, 1930 őszén kénytelen volt végleg beszüntetni további működését.

Az 1940-es hatalomváltozás után újból lehetőség nyílt, hogy Alfaluban középfokú tanintézet nyíljon. Hosszú vita bontakozott ki, hogy milyen típusú oktatási formát vezessenek be: polgárit, aminek már komoly hagyományai voltak, gimnáziumot, amely biztatóbb perspektívákkal kecsegtetett, vagy gaz­dasági középiskolát, aminek a falu kedvező agrárjellege jó hátteret biztosíta­na. Az egyházközség közgyűlése 1942. február 15-én végül is a polgári mellett döntött. A közgyűlésen jelenlevő László Ignác, gyergyói főesperes, felsőházi tag vállalta a hatóságok jóváhagyásának kieszközlését. Az engedély gyors elnyerése ellenére a háborús nehézségek, valamint a tanárhiány miatt a tanítás csak az 1943-1944-es tanévben kezdődött meg, Ágoston Mária igazga­tása mellett. A tanítás a polgári iskolák számára jóváhagyott tanterv szerint folyt, amely alig különbözött a gimnázium négy utolsó osztályában használt tantervtől.

Ez a tanév 1944 márciusában a német megszállás miatt befejeződött. Kö­vetkezett a menekülés, orosz megszállás, úgy hogy az új tanév csak 1944 de­cemberében kezdődött hiányos tantestülettel és sok nehézséggel, de a tanulók nem veszítették el az évet. Az 1945-46-os tanévben kiegészült tanári karral indult a tanítás az alfalvi Állami Vegyes Gimnáziumban az I. II. III. polgári osztályokkal. Az iskola tantervében szereplő tárgyak: román, magyar, latin, francia, német nyelv, történelem, földrajz, mennyiségtan, fizika, kémia, ter­mészetrajz, egészségtan, ének, rajz, vallás – csaknem azonosak a főgimnázi­umok alsó osztályaiban lévő tantárgyakkal. Az 1947-48-as tanév a gimnázium utolsó éve, ugyanis az 1948 nyarán megjelent tanügyi törvény értelmében újjászervezik az oktatást. Az utolsó tanév tanári kara: Ágoston Mária igazgató, Voithné Koncsag Amália, Smiály József, Gáli Sándor, Domokos Piroska, Csergő Lajos, Koncsag Gizella, Mélik István és Szabó Edit.

ELEMI OKTATÁS A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT

Az egyházi vezetőtestület nagy erőfeszítések árán az 1918/1919-iki tanévben 10 osztályt beindított, de még legalább ennyi gyerek kívül maradt a tantermeken.

1920-tól beindult az állami iskola is egyetlen osztállyal és egy tansze­mélyzettel, Jankovics Victoriával. Ide a görög katolikus gyermekeket írták be. Következő évben a csíkszeredai tanfelügyelőség a román iskola meg­szervezésére Nicolae  Ivánt küldi,  akinek a  leányiskolában  ajánlottak fel tantermet és tanítói lakást, amit ő el is fogadott. Ambrus Márton azonban nem volt hajlandó a tanítói lakás átadására, aminek az lett a vége, hogy a román iskola számára lefoglalták a volt polgári iskola épületét, s a magyar polgári a leányiskolába, majd pedig a Veress iskolába szorult.

Annak ellenére, hogy mindent elkövettek a román nyelvű állami iskola súlyának növeléséért, 1925-ben még csak 2 tanítóval – loan Gingeaval és Pascu Fodor Anaval – működött. Ettől kezdve aztán felgyorsult a román isko­la térhódítása. 1924-ben ugyanis szigorú rendelet érkezett a tanfelügyelőség részéről, hogy a román jellegű tantárgyakat románul kell tanítani. A tanítók­nak román vizsgát kellett tenni. A tanfelügyelőség kimutatást kért a tanulók beiratkozásáról, s aki szeptember 10-ig nem iratkozott be, azt hivatalból beír­ták az állami iskolába.   Jórészt ezeknek az intézkedéseknek volt az eredménye, hogy 1928-ra az állami iskola tantestülete a gyermekek számának növekedése miatt 6-ra emel­kedett: Nedelca loan igazgató, Pascu Ana, Diaconescu Nicolae, Augaun Aurelia, Clemensievici Cornelia, Cepeleagá Teodor tanítók.

1929-ben nem mutatkozott lényeges változás az előbbi évvel szemben, 1930-ra viszont az állami iskola tantestülete a két óvónővel együtt meghaladja a felekezeti magyar nyelvű tantestület számát, 10 a 9-el szemben.

1931-1934 között a román tantestület száma 6-7 körül mozgott. Ebben szerepet játszhatott a súlyos gazdasági válság is, mikor a tanítók fizetésével nagy nehézségek voltak. E periódusban az alapkáderek Nedelca loan igazga­tó, Pascu Ana, Cepeleag Teodor, Szabó Erna, Decuseará loan. Ezek mellett évenként váltakoztak Muntean Gheorghe, Teodorescu Mihai, Román Maria, Decuseará loan, Eva Petru. Az óvoda személyzete az 1940-ig a faluban mű­ködő Amáritiei Profira-ból és a mellette évenként váltakozó Báiescu Sabina, Corasa Maria, Olariu Florica, Petanu Florica, Nedelcu Artansa óvónőkből állott.Valószínűleg a súlyos gazdasági helyzetnek tudható be, hogy bizonyos megingás észlelhető a magyar tannyelvű egyházi iskola tantestületében. 1933-ban Avéd Zoltán tanító évközben „nagy botránkozásunkra egy reggel bejött az iskolába, vette az osztályból az öccsét és otthagyta az iskolánkat s átment az oláh állami iskolába. Helyébe meghívtuk Koncsag Gizit” – jegyzi fel Gaál Tamás plébános.

A háborút követő években az egyházi iskola nagy nehézségekkel küzdött. Jeleztük, hogy a mostoha körülmények ellenére, már az 1918-19-es iskolai évben sikerült 10 osztályt beindítani. Azonban még az 1922/23-as iskolai év­ben sem normalizálódott a helyzet. A 700 tanköteles gyermekből mindössze „198 járt mindennapi iskolába. Az állami iskolába még csak a görög kath. ta­nulókat kötelezték, tanköteles tanulóink nagy része lógott. 9 tanterem volt úgy-ahogy berendezve”. Ebből 8 a Veress iskolában, egy pedig az alszegi iskolában volt. A leányiskolát a polgári iskola foglalta el. Felvetődött a hábo­rú alatt tönkrement borzonti iskola helyett új épület felhúzása. Azonban eb­ben az évben nem jutottak az illetékesek dűlőre a kivitelezés módja felől. Csak következő év október l-jén kezdődött el az építkezés.

1923-ra összeállt az egyházi iskola új 10 tagú tantestülete, amely jól kép­zett, sokan közülük nagy gyakorlattal rendelkező személyek voltak. Pfeiffer Lajos – igazgató, Ambrus Márton, Ambrusné Miklós Branka, Gaál Viktória, Avéd Zoltán, Sövér Ferenc, Aner Ferenc, Gina András, Zsók Júlia, Beanyák Erzsi.

Következő évre a tantestület száma 12-re emelkedett. Elhagyták Alfalut Sövér Ferenc, Aner Ferenc, Gina András, Zsók Júlia, Beanyák Erzsi. Uj taní­tók Szakács Antal, Balázs Irén, Petres Dénes, Ajtai Vilma, Hajdú Emma, Pé­ter Regina, Simonffi Antal. Ettől az évtől kezdve mind nyomasztóbbá vált a hivatalos fórumok bea­vatkozása az egyházi iskola életébe. A júniusi vizsgákra állami kiküldött ér­kezett Lates tanfelügyelő személyében, aki a IV-ik osztályban a román tárgyakból külön vizsgát tétetett s a tanulók nagy részét elbuktatta.  A tanfelügyelő kemény büntetések kirovását és a büntetések szigorú be­hajtását követelte az iskolaszék elnökétől – a plébánostól – mindazon szülők esetében, akik nem járatták gyermekeiket rendesen iskolába. A felháborodott szülőket a község vezetősége a paphoz irányította azzal a megjegyzéssel, hogy ő íratta ki a büntetést. „A rosszindulatúak kiabáltak, a pap megnyúzat, adjuk az államiba, ott nem büntetnek meg”. Végeredményben az egész mani­puláció ezt a célt szolgálta. A lakosság nagy többsége azonban átlátott a szi­tán, s nem dűlt be a provokációnak. A gyermekek többségét az egyházi iskolába íratták.

1925-ben az egyházi iskola tantestülete azonos az előbbi évivel. Azonban ez az év sem múlt el meglepetések nélkül. A legfontosabb ezek között a december 22-én megjelenő hírhedt Angelescu-féle iskolatörvény. ” Ennek lé­nyege, hogy 5-7 év között a gyermekek kötelesek óvodába járni. 7-14 év között végzik az elemi osztályait, 14-16 évig az ún. felnőttek iskoláját kell látogassák az elemit be nem fejezett fiatalok. Aki szeptember 1-10 között be nem iratkozott a katolikus iskolába és erről igazolást nem mutat fel, azt hiva­talból írják be az állami iskolába. Aki pedig egyszer az államiba került, ott köteles mind a 7 osztályt elvégezni. A felnőttek iskolájában csak az állami tanítók taníthatnak. A román jellegű tárgyakat csak román nyelven lehet taní­tani. Az összes iskolai okmányokat jelentéseket román nyelven kell készíteni. Mulasztásokért az iskolai elöljáróság felelős. Az iskolát fenntartó fórum köte­les a gyermekek számának arányában megállapított tanerőről gondoskodni stb.

1926-27-28-ban nincsenek lényeges változások a tantestületben, csupán annyi, hogy Szakács Antal Csíkszentdomokosra ment kántortanítónak. Helyé­be Petres Dénes lépett. Gál Magdolna Borzontra megy, és Végh Márta helyet­tes tanító lett. Erős József 1928-tól veszi át a borzonti iskolát.

Az 1929-es év bizonyos szempontból határkőnek tekinthető az alfalvi tanügy életében. Ekkor érte el csúcspontját a háború utáni gazdasági fellendü­lés, s ez bizonyos tekintetben pozitívan hat az iskola életére is. Nincsenek (a rövidesen bekövetkező) feszültséggócok a hivatalos fórumok s a magyarság érdekeit védő – főleg egyházi – intézmények között, „…a világháború romlá­sait kezdettük helyre állítani… A katolikus iskoláink tömve vannak gyerme­kekkel…” – írja Gaál Tamás plébános.

Az optimista hangulat azonban még egy évig sem tart. „Hova-tovább mind többet és többet követelnek a román nemzeti tantárgyakból, úgy hogy a kat. iskolánk tanítói legtöbb idejüket erre kell fordítsák, s a magyar nyelvre és tantárgyakra nem marad idő.” Nem maradnak el a tanügy normális működését zavaró adminisztratív intézkedések sem. Utasítás érkezik, miszerint az I-IV. osztályokban a tanulók száma nem haladhatja meg a 60-at, az V-VII. osztá­lyokban az 50-et. Ilyenformán a több mint 730 tanuló száma leapad 520-ra, mivel nem lehetett új osztályokat létesíteni.

A megszabott kvótán felüli tanu­lókat a régi polgári iskolában berendezett állami iskolába írták be. így 1929-ben 3 osztály működött a leányiskolában, 4 a Veress iskolában (mivel itt még jelen van a polgári 4 osztálya), 1 osztály Alszegben és 1 Borzonton. Most készült el a felszegi iskola épülete, ahol ugyancsak egy osztály in­dul.

Az elkövetkező években a gazdasági válság elmélyülésével a tanügy is egyre súlyosabb problémák elé kényszerült. Több faluban kétségessé vált az egyházi iskolák léte. A püspöki hivatal felszólította az egyházközösségeket, hogy csak azok élhetnek a tanító-választás jogával, amelyek az iskola fenntar­tásához 51%-os hozzájárulást nyújtanak. „Alfalu vállalta továbbra is a régi hozzájárulást és a választójogáról nem mond le.” Az egyháztanács mindent elkövet annak érdekében, hogy az iskolák életben maradjanak. Azonban a 11 tanerő 1931 novemberétől így sem kapott fizetést több mint egy éven keresz­tül.

1933 szeptemberében nevezték ki Alfaluba Gaál Tamás meghívására kántornak és tanítónak Domokos Pál Pétert, akit a csíksomlyói tanítóképzőből az állami hatóságok fegyelmi úton eltávolítottak. „Ettől kezdve velünk együtt küzdött és ha kellett, éhezett” 1936 márciusáig, amikor tanulmányi szabadsá­got kért s ezt követően áthelyezték Kolozsvárra egyházi segéd tanfelügyelő­nek.

Három éven át dolgozott Alfaluban s nemcsak az iskolában hagyta hátra sikeres munkájának keze nyomát, hanem a falu művelődési életét is meg-pezsdítette.  A   legény-  és   leányegyletek  élete  új   tartalommal  telítődött.

Népszínműveket vitt színpadra, néptáncokat tanított. Erős iskolai énekkart szervezett az évente megrendezett kórustalálkozókkal, amelyen a Gyergyói-medence iskoláinak kórusai vettek részt.

1934-től tovább fokozódott a felekezeti iskolára nehezedő nyomás. Újból csökkentik az első osztályokba beírható gyermekek számát, ami miatt valósá­gos csatározás vette kezdetét az inspektorátus által támogatott állami iskolák és egyházi iskolák között. A tanulók száma a felekezetiben tovább csökken . Ekkor sok gyermek kénytelen az állami iskolába iratkozni.

Az 1934-től szigorúan alkalmazott korlátozó politikának már 1935-ben mutatkozik is az eredménye. A román iskola tantestületének létszáma 6-ról 11-re emelkedett: Nedelca loan igazgató, Pascu Ana, Avéd Zoltán, aki 1933-ban ment át a felekezetiből, Szabó Emma, Decuseará loan, Szász Carolina, Bica Gheorghe, Eva Petru, Mihalache loan, Andronic loan, Ciobáncanu Cornelia, Ciucu Stefan – Borzont – Amáritei Profira – óvoda.

1936-ban 13-ra növekedett a román iskola tanítóinak száma, a fluktuáció azonban meglehetősen nagy. Az előbbi évből maradt 6 tanító: Nedelca (igazgató), Pascu Ana, Avéd Zoltán, Szabó Erna, Decuseará loan és Andronic loan; újak: Cichi Stefan, Demény Carolina, Casambercu Elena, Suciu Victor, Suciu Gheorghe és Simion Vasile – Borzontra.

1937-ben 4 tanító cserélődik; újak: Hagiu Nicolae, Bercaru Gheorghe, Ciungn Ana, Tráistaru Nástase.

1938-40-es években a román iskola tantestületének létszáma elérte a 14-et.

A felekezeti iskolák tantestülete ezekben az években csaknem ugyana­zokból a tanítókból tevődött össze. Ez az állandóság azzal is magyarázható, hogy ők a falu szülöttei. A plébános a Domus históriában illendőnek tartotta aláhúzni, hogy „feljegyzem az utókor számára a róm. kat. tantestület tagjainak neveit, kik a kisebbségi sorsban élő magyarság nemzetmentő munkáját nagy nélkülözések és súlyos anyagi nehézségek közepette is végezték; csaknem mindnyájan a község szülöttei: 1. Ágoston Mária oki. polgári isk. tanárnő, 2. Erősné Gáli Viktória, 3. Koncsag Margit, 4. Koncsag Gizella, 5. Kiss Erzsé­bet, 6. Ambrusné Miklós Branka, 7. Ambrus Márton, 8. Erőss József, 9. Kémenes József. A harmincas évek második felében Ambrus Márton és Erőss József az igazgató.”

1938-ban Andrássy Gyula volt csíkszentkirályi kántortanítót a püspök át­helyezi Alfaluba, Kémenes József eltávozott. Kanabé Lajos a borzonti iskolá­hoz nyer alkalmazást. Augusztus 28-án Szőcs Endre magyarláposi kántortaní­tót megválasztották főkántornak.

Arra való hivatkozással, hogy az alszegi iskola a község nevére volt telekkönyvezve, 1938-ban az egyház kénytelen átadni az államnak.

A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ ÉS AZ ÚJRAKEZDÉS

1940 őszén a hatalomváltás után a tantestület rövid ideig a régi összeté­telben maradt, de hamarosan megkezdődött a tanerők átszivárgása az újjá­szervezett állami iskolába, ahová Ambrus Mártont nevezték ki igazgatónak. A Domus história szerint „olyan általánossá vált az államhoz való vágyódás után az átmenetelük, hogy egyházi iskoláink súlyos tanítóhiányok nehézségei elé állottak. Itt a 9-ből egy maradt meg 1941 őszén (Kiss Erzsébet). A kántor és tanító nélkül maradt egyházközségeknek egész sora várt valamelyes meg­oldásra. A csonka ország területéről Erdélybejött tanerők sok helyen némileg pótolták a hiányokat, de még most is utánpótlásra van szükség nemcsak az egyházi, hanem még az állami iskolánál fennálló tanerőhiány miatt is”.

A rendelkezésünkre álló adatok egyébként érzékeltetik a tanügyben ural­kodó zavaros állapotokat. Mind az állami, mind az egyházi iskolában nagy volt a fluktuáció.

1943 őszén 7 tanterem állott az állami iskola rendelkezésére.

A tantestület tagjai: Ambrus Márton, Székely Béla, Burján Gyuláné, Sipos Katalin, Voith Ferencné Koncsag Amália, Csíki Jolán, Bujtás László, Koncsag Gizella, Koncsag Margit és Domokos József, akit katonaszolgálatra hívtak be 1943 őszén és 1944 őszén hősi halált halt.  Borzonton három tanterem állott az állami iskola rendelkezésére, tanítók: Gubányi László, Repaszky Erzsébet és Deák Erzsébet.

A felekezeti iskola egy tanteremmel és tanítói állással rendelkezett Alszegben, eggyel Felszegben, hárommal a Veress iskolában és kettővel a le­ányiskolában.

A tanszemélyzet: Borsos András – megbízott igazgató (bevonult katoná­nak és a fronton szerzett sebesülésébe belehalt), Barabás Julianna, Bardócz László – kántortanító, Nagy Katalin, Prikaszki Ilona, Belházi Sarolta, Domo­kos Józsefné Kiss Erzsébet. A borzonti felekezeti iskolában Lónai Sándor tanított.

1944 őszén, az orosz csapatok átvonulása után, csak egy tanító, Koncsag
Gizella volt a faluban. Az egyházközség vezetését is Orbán László, csomafalvi s. lelkész látta el. November végén az ideiglenes vezetés hozzálá­tott a tanítás megszervezéséhez. A középiskolák (ahol a tanítás nem kezdődött meg) felső osztályos tanulóinak és a tanítójelölteknek sorából alkalmazott tanítókkal december 3-án megkezdődött a tanítás. A tantestület tagjai:
Koncsag Gizella, okl. tanítónőn kívül Balázs Mária, Gáli Vilma, Tőzsér Malvina, Székely Amália, Szakács Ilona, Baricz Vilmos, Fülöp Sándor és Ungvári András. Egy-egy osztályba 50-70 tanuló járt. Közben az okleveles tanítók kezdtek hazajönni, s a tanévet sikerült befejezni, jóllehet többen a középiskolások közül, akik addig tanítottak, 1945 márciusában, mikor a tanítás a gimnáziumokban megkezdődött, visszamentek az iskolába.

Az 1945-46-os tanév már képesített tanítókkal vette kezdetét: özv. Do­mokos Józsefné Kiss Erzsébet, Trágelné Baricz Ilona, Tőzsér Malvina, Berekméri Gáli Piroska, Könczeiné Kovács Róza, Barna Piroska, Plesek Má­ria és Csergő Lajos.

1946 őszén a tantestület megfiatalodott, mivel az egyháztanács az üres állásokra ebben az évben végzett hat fiatal tanítót alkalmazott, Balázs Piroska, Kassai Ilona, Stasser Janka, Józsa Judit, Fülöp Sándor és Kémenes László személyében.

Az 1947-48-as tanévben a tantestület tovább bővült Bakó Márta, Dani Erzsébet és Karda Rozália tanítónőkkel. Ebben a tanévben teljes létszámú, fiatal, jól képzett tantestülettel s növekvő optimizmussal kezdődött a tanítás. A tanév végén már érződött a készülődő vihar előszele, amely 1948 augusztu­sára be is következett. Az új tanügyi törvény legfájdalmasabb intézkedése a felekezeti iskolák államosítása volt, ami véget vetett a több évszázados egy­házi jellegű oktatásnak. Ez különösen súlyos csapást jelentett a nemzetiségiek számára.

AZ ISKOLAI TEVÉKENYSÉG AZ 1948-AS TANÜGYI REFORM UTÁN

A tanügyi reform alapvető változásokat idézett elő az iskolai rendszer szerkezetében és ellenőrző apparátusának működésében egyaránt. Az iskolák irányítása és ellenőrzése csaknem teljes mértékben a néptanácsok hatáskörébe ment át. A tantestületek fokozatosan a néptanács és a pártszervezetek kiszol­gálóivá váltak. Ez hamar éreztette hatását az iskolai munka minőségében is. A reform után állami iskolák alakultak Alfaluban, Borzonton és – újdon­ságként – a Bucsin telepen.  A község területén 1952-ben 7 iskola működött. Emellett volt 4 óvoda, egy napközi és egy internátus.

A gyergyói rajoni néptanács Végrehajtó Bizottsága 1952-ben utasítást ad a községi néptanácsnak, hogy a különböző bizottságokon keresztül igyekez­zenek javítani az iskolai tevékenységet és egyben felhívja a figyelmet, hogy küldöttekkel (elnök, titkár) képviseljék az államhatalmat az iskolai vizsgá­kon.

Állandó probléma lett az iskolaköteles tanulók beiskolázása. Vargyas Já­nos, iskolaigazgató az 1955 szeptemberi évnyitóról jelenti aNVB-nek, hogy a mezőgazdasági munkák miatt a tanulók csaknem 30%-a nem jelent meg az is­kolában.

Az iskolaköteles tanulók száma az 1955/56-os tanévben:

I-IV.     osztályban   469 tanuló

V-VII.  osztályban   198 tanuló

összesen    667 tanuló.  Az 1956-57-es tanév újdonsága, hogy áttértek a kötelező 7 osztályos ok­tatásra és bevezették a politechnikai oktatást is.

Az 1957-58-as tanévben a nevelő munkát 14 tanító, 11 tanár és 1 pionír instruktor végezte. A tanulók száma 589.

A következő iskolai évben újból emelkedett a tanulók létszáma:

I-IV. osztályban   429

V-VII  osztályban   208

összesen    637                                                        Az 1961-62-es tanév alapvető változást hoz az alfalvi tanügyben. Meg­kezdte működését a líceum. Ez lényeges változást idézett elő mind a diákság, mind pedig a tantestület munkájában.

Az 1963-64-es tanévben I-IV. osztályos tanuló 245

V-VII     osztályban   297

VIII-X.   osztályban   108

összesen  650.                                                                                           Az elkövetkező időszakban az alfalvi iskolai hálózat lényegesen bővült. Líceumi fokon működött a IX-XII. osztály. Emellett van a szakmai képzettsé­get nyújtó tagozat és az inasiskola.

Az 1996/97-es iskolai évben a tanulók száma:
I-IV.       osztály    306
V-VIL     osztály    266
VIII-X.   osztály    94
szakmai  osztály    57
inas iskola          45

összesen  768

Ugyanakkor 225 óvodás

Összesen 993

Az egyházi iskoláktól az állami iskolák létrehozásáig való átmenet igen gyorsan történt, jóllehet a rendelkezésre álló tantestület nem volt a legmegfe­lelőbb. Az 1948-195l-es tanévekben mintegy 28 tanügyi káder biztosította az oktatást. S ha figyelembe vesszük a tanulók létszámát, akkor egy tanügyi ká­derre 24-25 tanuló jutott. Egyetlen tanári képzettségű pedagógus volt a 28-ból, Ágoston Mária. Az elkövetkező években beindult a kolozsvári egyetem mellett egy kétéves tanárképző tanfolyam, amelyre igen szép számmal iratkoztak be a tanítói diplomával rendelkezők. Ilyen úton összesen 8 alfalvi taní­tó szerzett magasabb képesítést.

Az 1949-50-5l-es tanévek tanügyi személyzete a következőkből állott:

  1. Székely Béla igazgató –
  2. Ágoston Mária tanár
  3. Voith Amália tanító
  4. Kerekes Zoltán tanító
  5. Könczey Rozália tanító
  6. Domokos Piroska tanító
  7. Koncsag Gizella tanító
  8. Domokos Erzsébet tanító
  9. Ambrus Márton tanító
  10. Gegő Ibolya tanító
  11. Simon Margit tanító
  12. Jánossy Margit tanító
  13. Részegh Piroska tanító
  14. Gáli Anna tanító
  15. Székely Anna tanító
  16. Pilbáth Ilona tanító
  17. Erőss Anna tanító
  18. Simon Gizella tanító
  19. Bakó Márta tanító
  20. Miklós Anna tanító
  21. Veress Margaréta tanító22. Boeriu Lucia tanító román tagozat
  22. Máthé Julianna tanító
  23. Máthé Krisztina tanító
  24. Balogh Alice tanító
  25. Madarász Gabriella tanító
  26. Vitális Károly tanító
  27. Oláh Emma tanító

Az 1950-5l-es adatokkal kapcsolatos érdekességként megjegyezzük, hogy a tantestület tagjai mindnyájan beiratkoztak az orosz nyelvtanfolyamra; persze nem is volt más választásuk, ha a tanügyben akartak maradni. Ezen a tanfolyamon a falubeli értelmiség többi tagja is részt vett. 1957-től kötelezővé tették az orosz és román nyelvű tanfolyamokat, valamint a heti 6 óra kulturá­lis tevékenységet, amelyet mindenki rendszeresen el kellett végezzen.

A tanszemélyzet szakmai végzettsége állandóan növekedett. Az 1961-62-es tanévben a felső tagozaton a tantárgyak 80%-át megfelelő képességű peda­gógusok tanították, habár 1962-ben még mindig csak 2 egyetemmel rendelkező tanár volt: Vargyas Antal és Szilveszter László; a többi a 2, 3 éves ta­nárképző főiskolát végezte.

A tanügyiek névsorát minden év elején, vagy ha változás volt, év közben is fel kellett küldeni a vármegyéhez, majd a rajoni tanügyi osztályhoz. Az akkori rendszer képviselői így próbálták elejét venni, hogy „ne kerülhessenek népneve­lőnek a nép ellenségei” – mutat rá egy 1949. szeptember 24-i jegyzőkönyv. Az 1950-51-es tanévben a pedagógusok heti normája 15 elméleti és 3 nevelő, illet­ve osztályfőnöki óra. Ez elméletileg nem lett volna megterhelő, azonban szinte egésznapos tevékenységet kellett végezni: az analfabétákat tanítani az iskolában és a házaknál, délutáni és esti kultúrtevékenységet végezni, az emberekkel szó­ba állni s meggyőzni őket, hogy álljanak be a kollektívbe, családlátogatásokra járni, s 1949 áprilisa után állandó pionírtevékenységet végezni. A tanítók és ta­nárok részt vettek az állatösszeírásokon, a termékek begyűjtésénél (beszolgál­tatás) és este, gyűlésen beszámoltak az elvégzett munkáról.

Szigorúan tilos, hogy „kulák sarjadékok”, valamint a papok gyermekei taníthassanak – olvashatjuk egy 1955-ben tartott nevelőtanács-ülés jegy­zőkönyvében.

1955-től megkezdődött a tanügyi dolgozók jellemzése az iskola vezető­sége részéről. Az ilyenfajta jellemzések csak arra voltak jók, hogy egymás iránti bizalmatlanságot ébresszenek. A politikai körök, melyeket a tanügyiek részére szerveztek, valóságos kínszámba mentek, az állandó rettegés, fenyegetőzés miatt. Szüntelenül hal­lani kellett, hogy akinek nem sikerül megfelelően vizsgázni, „mehet” a tanügyből. így 1959-ben az idegen bizottság előtt vizsgázók közül öten elégte­len osztályzatot kaptak. 1958-tól két politikai kör működött, egy az óvónők és a tanítók számára, és egy másik a tanárok számára. Ezeken a körökön minden alkalommal részt vett valaki a Kommunista Párt helyi szervezete részéről, rendszerint olyan, akinek tudásszintje alacsonyabb volt a tanügyieknél. A kö­rök vezetői jól felkészült pedagógusok voltak: Czirják István, Vargyas Antal. Az 1970-80-as években már ritka volt az ilyenszerű ellenőrzés, a Kommunista Párt képviselői csak a vizsgákon jelentek meg.

1950-ben Alfaluban bentlakás működik 18 tanulóval. Volt mellékgazda­sága: 21 ár szántó, 18 ár krumpli, 3 ár zöldséges, tartottak két sertést, 21 da­rab csirkét. Ide is csak a munkás és szegényparaszt gyermekek kerülhettek be. Az 1952-53-as tanévben jóváhagytak a bentlakásban levő gyermekek számára 50 ösztöndíjat, szintén a fentemlített feltételekkel.

Az oktató munkában nagy elővigyázattal kellett eljárni, mert ha a tanuló nem ért el átmenő osztályzatot, azt rendszerellenes magatartással hozták öszszefüggésbe – mind a tanuló, mind a pedagógus részéről.

Egy 1956-os pedagógiai ülésről készült jegyzőkönyv is megjegyzi, hogy kevés a materialista szemlélettel bíró tanerő, sokan tartják a kapcsolatot a pappal, templomba járnak. Ezért a tantestületet szigorú bírálatban ré­szesítik.

Az iskolák alkalmazottainak kötelessége volt az agitációs munka. Ezt kampányszerűen, 4-5 tagból álló csoportok végezték, akiknek feladatuk volt meggyőzni 10-12 családot, hogy földjük 60%-val lépjenek be a kollektívbe. Ezekkel az akciókkal indult meg a pedagógusok becsületének a lejáratása. Az így keletkezett ellenszenv a későbbi években még hatványozódott, a falusiak szerint „minden baj okozói a tanítók voltak”.

Az 1959-es tanévben írásbeli utasítás érkezett, melynek értelmében az összes tanügyi alkalmazott kötelező módon kell részt vegyen a kollektivizá­lásban. Kultúrműsorokat kellett készíteni ezzel kapcsolatos témával, s körbe­járni a medence összes falvait. Persze, más falvak csoportjai hasonló műso­rokkal látogattak Alfaluba. Ezeket a műsorokat az ún. agitációs brigádok ad­ták elő, rendszerint valótlan, kitalált adatokat hangoztatva más falvak megva­lósításaiból. A kollektivizálással egy időben gyakoribb családlátogatásokat kellett eszközölni azon családoknál, akik a kötelező beszolgáltatásoknak nem tettek eleget. Ilyen esetben, nemritkán megtörtént, hogy a tanügyieket a gazda egyszerűen kitessékelte az udvarából. Ezekről a családlátogatásokról minden este be kellett számolni az igazgató és a Kommunista Párt megbízottja előtt. Számos tantestületi tag részesült megrovásban a gyengén végzett munka mi­att. A szülők számára megszervezték az ún. szülők iskoláját, ahol ismeretter­jesztő előadásokat kellett tartani. Azokon a tevékenységeken, amelyeken nem a kollektívról vagy a földekkel kapcsolatos problémákról beszéltek, rendsze­rint népes hallgatóság volt jelen. Az emberek tanulni akartak, de nem kény­szerrel, s nem erőszakkal.

A pedagógusok egyik legnehezebben megoldható feladata az analfa­bétizmus felszámolása volt. Az analfabéták száma 300-400 közötti. Az isko­lában, a házaknál, a gyárakban tanították őket írni-olvasni. Két év elteltével vizsgázniok kellett idegen bizottság előtt. Hivatalosan – országosan – 1959-ben fejeződött be az analfabétizmus felszámolása, hogy 1970-ben újból na­pirendre kerüljön – ekkor csaknem mindenkinek bizonyítványt adtak az elemi osztályok elvégzéséről.

A tanügy terén régi tradíciókkal rendelkező nagyközség újból igényelte a középfokú oktatás valamilyen formájának bevezetését. így már 1957-ben tervek születtek a líceumi fokozat megszervezésére; ez 1961-ben meg is kezdődött a számos nehézség ellenére, ami főleg a szakemberhiánynak, valamint a labora­tóriumi felszerelések és más didaktikai eszközök hiányának volt tulajdonítható.

Az 1980-as években a ceausista politika miatt a romániai iskolahálózat a tönkremenés szélére jutott. Ez érvényes az alfalvi iskolákra is. Az adminiszt­rációs személyzetet csökkentették. Az iskolák rendben tartásáról a tanulók gondoskodtak önellátó alapon. A nyári nagytakarításokat, a meszelést a szü­lők, valamint a tanerők végezték, az úgynevezett kötelező önadó fejében. Az 1989-es változás után sikerült rendbe tenni az iskolákat. Az alfalvi iskola a megyei tanfelügyelőség segítségével a fogyasztási szövetkezettől megvásárolt, egy épületet, az úgynevezett Ambrus Lajos-féle házat, 23.600.000 lejért. Gál Ernő igazgató irányításával iskolai dísztermet, kisebb műhelyeket, osz­tálytermet, rajz szaktermet rendeztek be.

Jelentős művelődési eseménynek számít a Domokos Pál Péter emlékére szervezett kórustalálkozó. Domokos Pál Péter 1933-1936 között Alfaluban tanított, s az ő nevéhez fűződő gyergyói kórusmozgalom felelevenítése Fülöp Sándor, alfalvi nyugalmazott agrármérnök buzdítására indult el, Pál Ibolya gyergyószentmiklósi zenetanár kezdeményezésével. Vándorzászló hirdeti a mozgalom nagyszerűségét. Ezen minden évben feltüntetik a szervező község, falu nevét. Az első találkozót 1993-ban tartották Szentmiklóson, amit követett az 1994-ben Remetén, 1995-ben Ditróban, 1996-ban Alfaluban megrendezett fesztivál. 1997-ben Újfaluban kerül sor erre az eseményre.

Említést érdemelnek az osztályfőnökök, akik a végzős tanulók osztályait nagy gonddal irányították.

Ev        A tanulók száma     Az osztályfőnök neve

1961-65             27                    Vargyas Antal

1962-66             33                    Domokos Piroska

1963-67             35                    SövérElek

1965-69             22                    Vargyas Antal

1966-70             27                    SövérElek

1967-71             35                    Czirják István

1968-72             25                    Tőzsér (Ambrus) Rozália

1969-73             25                    Vargyas Antal

1970-74             15                    Pap Emese
1968-ban nem voltak végzősök, ugyanis ekkor tértek át a tizenkét osztá­lyos oktatásra.

1988-92              27                    Vargyas Antal

1989-93              22                    Bogyé Miklós

1990-94              23                    Köllő Sándor

1991-95              27                    Csibi Katalin

1992-96              16                    Vargyas Antal

1993-97              16                    Bogyé Miklós

1994-98              24                    Gáll János

1995-99              28                    Csibi Katalin

1996-2000         22                    Lőrincz Erzsébet

1997-2001           19                    Török  Károly

1998-2002          18                     Köllő Sándor

1999-2003          17                      Csibi Katalin

2000-2004         19                      Gáll János

2001-2005          22                      Kiss Arnold

2002-2006         22                       Kiss Loránd

2003-2007         23                       Bogyé Miklós

2003-2008         24 esti tagozat   Barabás Erzsébet

2004-2008          17                        Fazakas Károly

2005-2009         19                         Kiss Arnold

2006-2010         22                         Kiss Loránd

2007-2011          20                         Borbély-Bartis Gyöngyvér

2008-2012          17                         Barabás Erzsébet

2008-2013            7  esti tagozat    Szilágyi Levente

2009-2013          23                         Kiss Arnold

2010-2014           26                         Kiss Loránd

2011-2015            30                         Borbély-Bartis Gyöngyvér

2012-2016            28                        Barabás Erzsébet

2013-2017            20                         Kiss Arnold

2014-2018             23                         Bencző Piroska

A II. világháború után általában hozzáértő, jól felkészült igazgatók irá­nyították az alfalvi iskolák tantestületét:

Székely Béla             1948-1955

Vargyas János                   1955-1961

Szilveszter László        1961-1963

Székely Ferenc           1963-1965

Gál Ernő                 1966-1980

Jánosi Tibor               1980-1984

Bogyé Miklós            1984-1989

Jánosi Tibor              1989-1990

Gál Ernő                 1990-1997

Bogyé Miklós            1997-2004

Gáll János                2004-2015

Köllő Sándor             2015-napjainkig

A tanügyi alkalmazottak száma állandóan növekedett: 1945-ben 20, 1950-ben 28, 1955-ben 33, 1960-ban 41, 1965-ben 56, 1969-ben 60, 1996-97-es tanévben 67 az összlétszám. Van egy könyvtáros, két laboráns, két titkárnő, három könyvelő, egy pénztárnok, 19 munkás és gondozó. Ez a nagyszámú pe­dagógus és kisegítő személyzet látja el a csaknem ezer tanuló oktatásával, ne­velésével járó feladatokat.Az 1996-1997-es iskolai évben van: 225 óvodás, 306 I-IV. osztályos tanuló, 266 V-VIII. osztályos, 94 IX-XII. osztályos, 57 szakmai osztályos és 45 inas osztályos.