110 éves a borzonti iskola

A Hargitanépe cikke

Egész hetes rendezvénysorozattal ün­ne­pli fennállásának 110 éves évfordulóját a borzonti Gaál Tamás Ál­ta­lá­nos Iskola. November 7–11. között előadásokkal, koncertekkel, imaszoba-avatóval, pedagógusok találkozójával, mesterségbemutatóval és családi programokkal készülnek a jeles évfordulóra.

Az oktatás 1912-ben kezdődött 43 tanulóval a bor­zon­ti Gaál Tamás Ál­ta­lános Iskolában: ennek az évfordulónak a megünneplésére készül a település, hétfőtől péntekig tartó színes programokkal, a múlt és a jelen kapcsolatának bemutatásával.
– A borzonti iskola kezdetben önálló jogi személyiség volt, s bár később az alfalvi Sövér Elek Szakközépiskolához csatolták, mindig igyekezett, hogy megőrizze autonómiáját. Korábban óvodától nyolcadik osztályig, jelenleg két összevont elemi osztályban és egy óvodai csoportban folyik a tevékenység, de a tendencia jó, növekedik a gyermeklétszám – mondta el elöljáróban Jakab-Bálint Márton, a Sövér Elek Szakközépiskola igazgatója.
Az eseménysorozat hétfőn anya-gyermek programmal kezdődik, majd Gaál Tamás, az iskola névadója, egykori plébánosra és iskolaigazgatóra emlékeznek interaktív előadás keretében. A rendezvény részeként fejlesztőpedagógusok és pszichológusok közreműködésével édesanyáknak és édesapáknak is szerveznek programokat, de lesz családi nap is, a Gyulafehérvári Caritas közreműködésével.
– Érdekes szín­folt­ja az eseménysornak a keddi mes­ter­ség­be­mu­tató: a településen élő személyek mutatják be szakmájukat, beszélgetnek és dolgoznak közösen a gyermekekkel, akik az elkészített tárgyakat hazavihetik emlékbe – fogalmazott Jakab-Bálint Márton.
A rendezvények kapcsán rajzpályázatot is hirdettek, amelyre nagyon sok alkotás érkezett Az én iskolám címmel, a pályaműveket szakmai zsűri értékeli.
Csütörtökön imaszobát avatnak az iskola épületében, hálaadó szentmise és gyermekeknek szóló dicsőítés kíséretében; a helyi kultúrházban pedig találkozót szerveznek annak a közel 160 pedagógusnak, aki az elmúlt évtizedekben Borzonton tanított.
Az évforduló alkalmából megjelenik a Borzont című folyóirat ünnepi száma: a lap korábban, az 1990-es években jelent meg az intézményben.
Az évfordulós eseménysorozat pénteken Mesehetes gyermekkoncerttel és szülők báljával zárul.

Boncina-Székely Szidónia

Kategória: Hírek, események | A közvetlen link.