Adventi gondolatok III.

Hetedik óra.

A belső hang folytatta:

„Leányom, ne hagyj magamra ekkora magányban és sötétben! … Mennyei Atyám ölében teljesen boldog voltam; nem létezett, amit ne birtokoltam volna: öröm, boldogság, minden a rendelkezésemre állt. Az angyalok tiszteletteljesen imádtak, és szolgálatomban álltak. Ó, szeretetem túlcsordulása, mondhatnám, megfordította a szerencsémet, beszorított ebbe a börtön földbe, minden örömömet, boldogságomat, javamat elvette, hogy a teremtmények boldogtalanságába öltöztessen. Mindezt azért, hogy cseréljünk, odaadjam az én szerencsémet, örömeimet és örök boldogságomat nekik. Mindez nem lett volna baj, ha nem hálátlansággal és makacs álnoksággal találkoztam volna. Ó, mennyire meglepődött örök szeretetem ekkora hálátlanság előtt, és mennyit sírt az ember makacssága és álnoksága miatt. A hálátlanság volt a legfájdalmasabb tüske, ami a szívemet átszúrta fogantatásomtól életem utolsó pillanatáig. … Leányom, ne légy hálátlan; a hálátlanság a legnagyobb fájdalom a te Jézusod számára, olyan, mint mikor arcomba vágják az ajtót, hogy maradjak kint, és dideregjek a hidegben. De ennyi hálátlansággal szemben az én szeretetem nem adta meg magát.”

Nyolcadik óra

Leányom, ne hagyj magamra; hajtsd fejedet édesanyám méhére, és még kintről is fogod hallani nyögésemet, könyörgésemet. Látva, hogy szeretetem nyögései és könyörgése nem keltenek együttérzést a teremtményben, a legszegényebb koldusnak adom ki magam, és kinyújtva kicsi kezem könyörületet kérek, alamizsna helyett kérem a lelkeiket, a szeretetüket és a szívüket. Szeretetem győzedelmeskedni akart bármi áron az ember

szíve felett, és látva, hogy szeretetem hét túlcsordulása után is csökönyös maradt, tette a süketet, nem foglalkozott velem, nem akarta nekem adni magát, szeretetem tovább erőltette

a dolgokat. … Tudod, mit mondtam nekik? ‹‹Gyermekem, add nekem szívedet; mindent megadok neked, amit akarsz, ha cserébe nekem adod a szívedet. Lejöttem a Mennyből ezért: ó, ne tagadd meg tőlem!›› Miközben ezt mondta, hallottam, mintha zokogott volna.

Mire én: „Jézusom, ne sírj, Neked adom a szívemet és magamat teljesen.”

Kilencedik óra

Leányom, az én helyzetem mindig fájdalmasabb. Ha szeretsz, a tekinteted legyen mindig rajtam, hogy meglásd, ha a te kicsi Jézusodat meg kell vigasztalni. … Halld, leányom, szeretetem nem adta fel és a nyolcadik túlcsordulást megtoldotta a kilencedikkel. Ezek voltak a nyugtalanság, a tüzes sóhajok, vágyaimnak lángjai, mert ki akartam jönni az anyaméhből megölelni az embert, ez, az én kicsi, még meg nem született emberségemnek akkora gyötrelmet adott, hogy majdnem eljött az utolsó lélegzetem ideje. Majd hozzátette: Nézz rám, hallgasd, hogyan gyötrődőm, hogyan ver, szenved, ég a kicsi szívem! Nézz rám, most halok meg!” Nagy csend támadt. Úgy éreztem, meghalok, megfagyott bennem a vér, és remegve mondtam: „Szerelmem, Életem, ne halj meg, ne hagyj magamra! Te szeretni akarsz, és én szeretni foglak, nem hagylak el soha többé. Add nekem lángjaidat, hogy jobban tudjalak szeretni, és megemésszen az Irántad való szeretet!”

Bodor Julianna, tanárnő

Kategória: Hírek, események | A közvetlen link.