Szalagavató 2022

„ A mai napon kezdődik el az életem, mert ma lettem felnőtt, mától másnak is számadással tartozom, nem csak magamnak és a szüleimnek. Már nem csak a jegyeimért felelek, mától a világnak tartozom számadással, a jövővel, az élet nyújtotta minden lehetőséggel. Mától kezdve a dolgom az, hogy itt legyek, nyitott szemmel, lelkesen, felkészülten. Hogy mire? Nem tudom. Bármire és mindenre. Hogy elkezdjem az életet, és hogy szeressek, hogy vállaljam a felelőséget és éljek a lehetőségekkel.”

Bencző Piroska tanárnő/osztályfőnök beszéde a végzős diákokhoz:

Az elhangzott gondolatokkal köszöntöm Önöket és Titeket.

A napon, amely mindenki számára jelentős. Hiszen ünnepel a „család”, az iskola, az ismerősök, ma a szalagavató ünnepére sorakozott fel mindenki. Szép ruhát öltöttünk, meghatódva várjuk a szalagtűzés perceit. Életünk nagyon fontos, személyiséget érlelő és formáló szakaszát lezáró esemény ez, mely egyben jelentős állomása is az ifjúkornak.

A hamarosan feltűzendő szalag több jelentést hordozó jelkép. Elválaszt a gyerekkortól, a diákévektől. A szalagot az elmúlt évek emlékeként is értékelhetitek, hisz izgalmas korszakot éltetek át, és egyre csak gyűlnek az ehhez az időszakhoz kapcsolódó szép pillanatok.

A szalagot hordani megtiszteltetés, és egyben felelősség is. A szalagot viselni bátorságot is jelent.  Te most a nagy kapuk előtt állsz, és bátran álmodhatsz egy új világot, bátran álmodhatsz erőt, amely segít belépni azon. És nem kell Neked bölcs tanács, nagy szavak, amelyeket jóformán, mi felnőttek sem értünk. Nem kell téged idegen szavakkal, mondatokkal bölccsé tenni.

Neked csak egy feladatod van: csak arról kell döntened, hogy mihez kezdesz az idővel, amely megadatott. Mert mindent meg kell próbálni, mindent meg kell ragadni, minden lehetőséget, minden alkalmat, minden járható utat. S azt ami jó, azt ami hasznos, igaz és valódi azt kell megtartani. És ezt lehet! Mert csak azt kell elhidd, hogy Te különleges vagy, hogy sokkal többet érsz, mint az éveid száma, sokkal értékesebb vagy a ruháidnál, a cipődnél, a jegyeidnél, sokkal többet érsz, mint a facebookodon a profilképed alatt a lájkok,  sokkal többet érsz, sokkal értékesebb vagy, sokkal gazdagabb, mint amennyi van a hátsózsebedben, vagy a pénztárcádban. Mert Te vagy az érték! Te! A kis hibáiddal, mulasztásaiddal, olykor lustaságoddal, életörömöddel, vágyaiddal, lendületeddel, értelmeddel és érzéseiddel.

Sokmindent megéltél már, sokmindent kipróbáltál, sokszor döntöttél rosszul. Bízz az értékrendedben, és abban, hogy tudsz te még helyesen játszani, bízz abban, hogy nem attól haladsz előre ha össze-vissza futkosol, bízz abban, hogy a külvilág csak színfal…mert a szívedben a bázis! Bízz abban, hogy van erőd, van értelmed megpróbálni és kipróbálni azokat a lehetőségeket, amelyek feléd nyúlnak, és higgyj abban, hogy a kellő időben tudsz dönteni, és megtudod tartani mindazt, ami jó, ami hasznos.

Vedd észre azokat magad körül, akik a szakadék széléről is képesek visszahúzni, vedd észre azokat a kapcsolatokat, melyek nem kényszerből születnek, vedd észre a szívedben a kincset, melyben jóra törekvés lakozik, vedd észre a hitet, ami elemészti a szögesdrótok látványát, a fegyverek ropogását, és vedd észre Istent, aki jelen van az életedben. Minden ami lényeg az nem a mondatokban jut kifejezésre és nyilvánosságra, hanem a hozzáállásban, a cselekedetek őszinteségében, és a szeretet tisztaságában.

A nagy betűs élet a Tiéd! Nagy levegő, nincs itt félelem, hiszen tudod, a lényeg a szeretet!

A végzős diákok tánca megtekinthető a képre kattintva.

Kategória: Hírek, események | A közvetlen link.