Jancsó Benedek történelmi emlékverseny

Április 30-án részt vettünk a VI. Jancsó Benedek történelmi emlékverseny döntőjén, ami Kolozsváron volt megszervezve.

Előző nap, pénteken itt, Gyergyószentmiklóson ültünk vonatra a csapattal és a tanárnővel. Itthon elég rossz idő volt, értesüléseink szerint Kolozsváron is esett az eső, így az izgalom mellett egy adag félelemmel ültünk fel a vonatra. Szerencsére kellemeset csalódtunk

            Már maga a vonatút is roppant szórakoztató volt, a leszállást követő taxizás még inkább. Elvégre nem mindennapi látvány voltunk, ahogy a csatabárdunkkal, képeinkkel és a bábjainkkal utaztunk.

            Gond nélkül megérkeztünk a Református Kollégiumba, ami a szállásunk volt erre a rövid időre. Alig vártuk, tudjuk lerakni a versenyhez szükséges holmikat és végre csomagok nélkül vágjunk neki a város felfedezésére.

            Első utunk célja az ebédelés volt. Miután mindannyian jól laktunk, az utunk a botanikus kerthez vezetett. Szerintem bátran mondhatom, hogy ez mindannyiunk kedvenc programja volt. Rengeteg különböző tulipán virágzott, csak gyönyörködni tudtunk a szebbnél szebb szirmú tulipánokban. Kalandos volt az utunk a botanikus kertben, egy kis terepezés után végül a víztoronyba is felmásztunk és körbenéztünk. A botanikus kert után megnéztük volna a hüllőházat is, de annak a nyitvatartási idejét sajnos lekéstük.

            Megnéztük még Mátyás király szobrát a főtéren, illetve a Szent Mihály templomot, de azt sajnos a felújítások miatt nem tudtuk belülről is megnézni.

            Ekkor kellett visszatérjünk a kollégiumba, ahol a vacsorát kaptuk. Utána viszont egy másik csapat kíséretében vágtunk neki újra Kolozsvárnak. A Fellegvár volt a következő főmegállónk. Előtte Mátyás király szülőházát tekintettük meg, ami mellett pedig ott volt Bocskai István szülőháza is, megnéztük a Karolina teret, a Bethlen-bástyát, illetve benéztünk a ferences templomba is.

A Fellegvárról gyönyörű kilátásunk volt a városra, főleg ahogy egyre inkább sötétedett. A Szamos partján is sétáltunk, onnan bementünk egy parkba, ahol viszont véletlenül egy futóverseny közepébe csöppentünk. Lassan tértünk vissza a szállásra.

Másnap a reggeli után a Protestáns Teológia Intézet volt az első célunk. A dísztermében gyűlt össze a kilenc csapat. A köszöntők után minden csapat kihúzta a tételeket, és ekkor kaptunk időt a közös megbeszélésre. Miután kész lettünk az első két tétellel, sorban mentünk és felmondtuk a válaszunkat a zsűrinek, akik pontoztak. A két tétel után ebéddel vártak, utána pedig újult erővel foghattunk neki az utolsó két tételnek. A szóbeli megmérettetés után következett a jelenetünk bemutatása. Mindenki nagyon érdekes dologgal készült és mindannyian különböző megközelítésből mutattuk be az elképzelésünket.

A jelenetek után sor került a díjazásra, ahol mindenki könyvjutalomban részesült. A díjazás után visszamentünk a szállásra lerakni a könyveket, utána pedig megint nekivágtunk a városnak, ahol a kolozsmonostori apátságot néztük meg. Utána már ismét visszatértünk a szállásra összeszedni a dolgainkat, a következő megállónk pedig már a vasútállomás volt.

            A két eseménydús nap után jó fáradtan ültünk fel a vonatra, ami hazafelé hozott minket. Fáradtak voltunk a sétáktól, de ugyanakkor tele voltunk élményekkel és jó emlékeket szereztünk ezalatt a két nap alatt.

Írta: Lőrincz Andrea, VIII. A.

Kategória: Hírek, események | A közvetlen link.