Utolsó elmélkedésünket a stigmatizált magyar szentünk, Galgóczi Erzsébet: A Szeretet nem ismer határt című naplójából idézzük:
Szent Karácsony Betlehemben
„ Karácsony éjszakáján eljött értem Máriácska. Egy pár szót beszélgettünk, utána a környezetem eltűnt. A betlehemi barlangot láttam, a Szűzanyával, Szent Józseffel és a kis Jézuskával. A jászol az istálló falába volt beépítve, és ebben feküdt a kis Jézuska a takarók között. A barlang-istállóban ragyogó fényesség volt, mintha minden halvány rózsaszínű lett volna. Angyalokat most láttam először, itt a kicsi jászol körül. A kis Jézuska mégis nyugtalan volt, kezecskéivel a Szűzanya felé kapkodott, és egyszerre keservesen kezdett sírni.
Ez a sírás olyan hatással volt rám, hogy a szívem majd megszakadt a részvéttől és fájdalomtól. A Szűzanya dédelgette, nyugtatgatta, de a sírása mégsem szűnt meg, hanem mindig fájdalmasabb lett. Sőt, drága kicsi arcán könnyeket láttam legördülni. Annyira fájt nekem a Jézuska sírása, hogy kértem Máriácskát segítsen Jézuskának. […] Kérdeztem, miért sír a Jézuska? A Szűzanya azt mondta nekem: „Hát nem látod?” Figyelmesen odanézek, és azt látom, hogy a drága kicsi fején, a homloka körül ott van a töviskorona, de úgy, olyan szorosan a kicsi fején, hogy helyenként vért láttam kicsordulni a tövis nyomán. Nagyon megrázott ez a látvány, és nagy fájdalmat éreztem szívemben, hogy már a jászolban is itt a töviskorona. Esengve kértem a Máriácskát, hogy vegye le a Jézuska homlokáról, mert az nagyon fájhat Neki. De Máriácska nagyon szomorúan nézett rám, és azt mondta: „Én nem tudok segíteni. Ha én elvehetném, nem engedném szenvedni őt.”„De miért nem veheted le?” – kérdeztem Máriácskától. Erre Máriácska azt felelte: „A Jézuskának csak úgy szűnik meg a szenvedése, ha ezt a fájdalmat valaki magára vállalja és elveszi Tőle.” Hogy milyen rossz voltam, ide írom azt is. Még akkor is az jutott eszembe, ha én vállalnám, hogy nekem adja a Jézuska, akkor még feküdni sem tudnék, mert a tövis nagyon szúrna.
Mérlegeltem a helyzetet. Bizony, akkor még mindig nagyon féltem a szenvedéstől. De a kis Jézus mindig fájdalmasabban sírt. […] Egyszer csak rám néz azzal a drága kék könnyektől ragyogó szemével, és kicsi kezét vágyódva tartja felém. Mintha csak a segítségemet és a részvétemet kérte volna! Ennek a lelkemig ható tekintetnek többé nem tudtam ellenállni, odaadással és készséggel mondtam Máriácskának: „Én elvállalom a Jézuskától a töviskoronát, csak Ő ne szenvedjen! Csak Neki ne fájjon semmi!” Máriácska szeretettel kérdezte: „Igazán elvállalod?” Azzal levette a kicsi Jézuska fejéről a töviskoronát és az én fejemre tette. […] A kicsi Jézuskának azonnal megszűnt a sírása, helyette ragyogó mosoly jelent meg az Arcocskáján. Már azért a mosolyért is érdemes lett volna mindent elvállalni!
Áldott Karácsonyt kíván a Sövér Elek Iskola pedagógus közössége!
