Adventi gondolatok I.

Kedveseim!

Az idei adventi elmélkedésemben átadom a szót azoknak a személyeknek, akik a kicsi Jézus születését, nem kívülről, hanem belülről szemlélték. Olyan személyek ők, akik már zsenge éveikben odaadták az életüket Jézuskának, és Ő elfogadta azt, részesítve őket örömeiben és fájdalmaiban. Idén, két szenvedő misztikus naplójából közlök részleteket, ők: Luisa Piccarreta és Galgóczi Erzsébet.

Luisa Piccarreta: Karácsonyi kilenced.

„Egy karácsonyi kilenceddel készültem az ünnepre (kb. tizenhét éves koromban), mélyen tisztelve a kilenc hónapot, melyet Jézus az anyaméhben töltött.

Első óra

Az egyik órában gondolatban bejártam a Mennyországot, és elképzeltem a legszentebb Szentháromságot: az Atyát, aki elküldte a Fiút a földre, a Fiút, aki készségesen engedelmeskedett az Atya akaratának, a Szentlelket, aki egyetértett. Értelmem összezavarodott ilyen hatalmas titok csodálatában, az egymás és az emberek felé mutatott kölcsönös, egyenlő, erős szeretet láttán, és az emberek hálátlanságán, különösen az enyémen, aki ott maradtam volna nem csak egy órát, hanem egy egész napot is. De egy belső hang ezt mondta: Elég! Gyere, és lásd szeretetem nagyobb kiáradását!”

Második óra

Gondolatom az anyaméhbe vitt, ahol megdöbbenve gondoltam el, hogy az a hatalmas Isten az égből, most ennyire megsemmisült, kicsivé vált, összehúzódott, hogy nem tudott mozogni és még majdnem lélegezni sem. A belső hang megszólalt: Látod, mennyire szerettelek? Ó, adj egy kis helyet a szívedben, törölj ki onnan mindent, ami nem Tőlem való, hogy egy kis kényelmet nyújthass Nekem, hogy mozogni és lélegezni tudjak!” Szívem elolvadt. Bocsánatot kértem Tőle, megígértem, hogy teljesen az Övé leszek, sírni kezdtem. De saját szégyenemre mondom, mindig visszatértem a szokásos hibáimhoz. Ó, Jézus, mennyire jó voltál ezzel a szánalmas teremtménnyel!

Harmadik óra

Egy benső hang mondta: „Leányom, helyezd fejedet édesanyám méhére, lásd meg benne kicsi emberségemet! Szeretetem égetett; istenségem szeretetének hatalmas lángjai, tengerei,

óceánjai elöntöttek … De tudod, örök szeretetem mit akart felemészteni? Ó, a lelkeket! Akkor voltam boldog, ha mind felemésztettem őket, hogy velem együtt foganjanak. Isten voltam: istenként kellett cselekednem, mindenikhez el kellett érnem. Szeretetem nem hagyott volna békén, ha csak egyet is kihagytam volna… Ó, leányom, nézz bele jól édesanyám méhébe, tekints rá megfogant emberségemre, és megtalálod ott a velem fogant lelkedet, szeretetem tüzét, amelyek felemésztenek téged. Ó, mennyire szerettelek és szeretlek!”    Én megsemmisültem ekkora szeretetet érezve… Folytatjuk ….

Bodor Julianna, tanárnő

Kategória: Hírek, események | A közvetlen link.