Anyanyelv nemzetközi napja margójára………..

“Ember csak addig lehetsz,                                        amíg nyelvedet őrzöd.                                         Naponta csodát tehetsz,                                              Ha az lesz az erődöd!” (Tóth Elemér)

Anyanyelvnek azt a nyelvet vagy nyelveket nevezzük, amelyet az ember gyermekkorában a szüleitől vagy a környezetétől megtanul, és azt a mindennapi élete során természetes módon, külön fordítás nélkül képes használni, illetve gondolatait ezen a nyelven képes a legkönnyebben kifejezni. Gyakran mondják viszont azt is, hogy anyanyelv az, melyen az adott személy saját gondolatait megfogalmazza. Használatos még a kifejezés akkor is, ha egy megtanult vagy később felvett idegen nyelv művelésének magas fokára akar valaki utalni : anyanyelvi szinten beszéli a nyelvet. Ez természetesen nem feltétlenül jelenti azt, hogy az egyén gyermekkorában tanulta meg az adott nyelvet.

Minden év február 21-én az UNESCO az anyanyelv nemzetközi napját ünnepli. A kulturális és nyelvi sokszínűség kiemelten fontos a fenntartható társadalmakhoz. A békére vonatkozó megbízatása keretein belül azon dolgozik, hogy megőrizze a kultúrák és nyelvek különbözőségét, melyek segítik a toleranciát és a mások iránti tiszteletet.

  A 2021-es nap témája: „A többnyelvűség előmozdítása az oktatásba és a társadalomba történő befogadásért”. Az UNESCO szerint az első nyelvre vagy anyanyelvre épülő oktatásnak már a korai években meg kell kezdődnie, mivel a kora gyermekkori gondozás és nevelés a tanulás alapja.

Anyanyelvet, ezen esetben magyar nyelv és irodalmat oktató tanárként mindennapos, sőt hangsúlyosabb feladatomnak érzem azt, hogy óráimon felhívjam a diákjaim figyelmét nyelvünk értékeire, színességére és ugyanakkor a felelősségre, amivel tartozunk irányában.

Kis élettörténetemet írnám le számotokra, olvasók számára, hogy különböző életszakaszaimban milyen hatások érték az én nyelvhasználatomat. Tudjátok, hogy én Sepsiszentgyörgyön születtem, ahol a székely nyelvjárás háromszéki tájegységre jellemző vonásait használják. Mondhatnám, hogy én ott sajátítottam el az anyanyelvem, s ez mégsem ennyire egyértelmű. Egy példát írnék erről a tájnyelvről: gyakran használják a kicsinyítő képzőt, a-ka, -ke toldalékokat. Így engem gyakran szólítottak “leánykának”. Egy kicsit előrelépve az időben, amikor Gyergyó környékére kerültem, akkor gyakran mondták nekem azt a szólást, hogy:”Leányka nem gyermek, s a medve nem játék”.

Ha viszont összekapcsolom a két tapasztalatot, akkor könnyen megsértődhetnék, de tudjuk, hogy ugyanaz a szó különböző hangsúlyban, árnyalatban, szövegkörnyezetben vagy éppen tájegységben más-más érzéseket, üzeneteket hordoznak.

Nyelvünk egyik nagy értékének pontosan ezt a színességet, ízességet tartom. Mondhatnám sokszor annyira “aromás”, akárcsak egy finom ital. A kellemes íz megtapasztalásához tudom hasonlítani azt, amikor diákjaimtól órán hallom azokat a szavakat, kifejezéseket, amelyek ezen a tájegységen használatosak. Pl.a csencsó, csitorára van az ajtó, esment idegesít,stb.

Ilyenkor nemcsak azt hallom ki a szavak mögül, amit tulajdonképpen jelentenek, hanem azokat az árnyalatokat is, amire vonatkoztatják.Ezért egy többletet kapok, ami abban segít, hogy nem kell elmondaniuk még több szóban a hozzá kapcsolódó körülményeket,hanem a hangsúlyból, hanglejtésből egy plusz információt közölnek felém.

Egy viccel zárnám rövid írásomat, ami szintén azt igazolja, hogy nyelvünkben mennyire fontos és értékes ez a többlet, azaz, hogy színessége, ugyanakkor a “kétszínűsége” miatt más-más üzenetet hordoz:

– Vezetékneve? – Molnár.

– Keresztneve? – László.

– Házas? – Nem.

– Neme? – De nem ám.

Az én nevem:Oláh Enikő 🙂

Kategória: Hírek, események | A közvetlen link.