A belső hang

Volt egyszer egy csoport béka, akik versenyezni akartak. Egy nagyon magas toronyra szerettek volna feljutni. Sok néző összegyűlt, hogy figyeljék a békákat.

 

Logopédusként a hangok világával foglalkozom, a beszédhangokkal, melyek segítségével kommunikálunk egymással. De most nem ezekről a külső hangokról szeretnék kicsit gondolkodni, hanem arról a belső hangról, amely segít önmagunkkal kommunikálni, és amely segítségével szerencsésen megküzdhetünk nagyon nehéz helyzetekkel.

Egy kis történet jutott eszembe ezzel kapcsolatban. Volt egyszer egy csoport béka, akik versenyezni akartak. Egy nagyon magas toronyra szerettek volna feljutni. Sok néző összegyűlt, hogy figyeljék a békákat.

Elkezdődött a verseny. A nézők közül senki nem hitt abban, hogy bármelyiküknek is sikerül feljutni a torony csúcsára.

Ilyeneket mondogattak:

– „Oh, de fárasztó!”

– „Sosem fognak feljutni!”

– „Lehetetlen!”

– „Semmiképp nem sikerülhet, a torony túl magas!”

„- Próbálkozni is felesleges.”

A békák kezdtek lemaradozni, egyre többen pottyantak le – egyetlen egy kivételével, aki élénken kapaszkodott felfele…

A nézők tovább kiabáltak:

– “Gyertek le!”

– „Oda nem lehet feljutni!”

– „Gyengék vagytok!”

Egyre több béka gondolta meg magát és fordult vissza. Csak egy haladt tovább kitartóan! Végül mindegyikük feladta, azt az egy békát kivéve, aki hatalmas ambícióval és kitartással, csodával határos módon egyedül jutott fel a torony csúcsára!

Ezután a többi béka meg akarta tudni, hogyan sikerült neki az, amit mindannyian lehetetlennek hittek. Egy néző odament a békához és megkérdezte, hogyan volt annyi ereje, hogy feljusson a csúcsra. A béka csak csendben hallgatott. Így derült ki, hogy a győztes béka SÜKET volt!

Nem tudom, honnan ered ez a mese, de egy biztos: az a béka, külső hangok híján a belső hangjára hallgatott. Vannak ilyen helyzetek az életben (mint ez a vírusjárvány is), amikor a külső ingerek nagyon lecsökkennek, és ez még akár segíthet is, hogy meghalljuk a belső hangunkat. Egyszóval a béka befelé figyelt, nem hallotta a környezet visszahúzó, lebeszélő, önbizalom-romboló hangját. Mindig vannak gyerekek között is, felnőttek között is olyanok, akik lebeszélnek bennünket. LeHANGolnak, gyengítik a belső HANGunkat. Hogy miért? Mert őszintén úgy gondolják, lehetetlenbe vágtuk a fejszénket? Mert ők nem tudnák megtenni és csak úgy érzik stabilnak saját önbizalmukat, ha a miénket lerombolják? Mert őszintén meg akarnak menteni a csalódástól? Mert azt szokták meg, hogy azt nem lehet vagy azt úgy nem lehet? Nem tudjuk, de nem is ez a fontos, hanem hogy belső hangunkra figyelve, saját önazonosságunkra alapozva haladjunk előre. Merjünk önmagunk lenni, merjünk kreatívak, eredetiek lenni, természetesen addig a pontig, amíg nem sértünk mást vagy fontos szabályokat. A jó célokért lehetünk „süket békák”. Csak így tudunk nagyon nehéz, akár lehetetlennek tűnő helyzeteket megoldani. Ezt a pszichológiában rezilienciának is hívják: aki reziliens, vagy amelyik közösség reziliens, azt a terhek, nehézségek nem tönkreteszik, hanem a kihívások addig ismeretlen belső erőket szabadítanak fel benne, és a megküzdés során megerősödve kerül ki a nehéz helyzetből.

Hogy konkrétan mi volt a „süket béka” sikerének titka, pszichológiai képességekben kifejezve?

  • Volt egy célja, feljutni annak a nagyon magas toronynak a tetejére. A céltudatosság segít „csatasorba állítani” képességeinket. Nem lehet egyszerre több irányba szétszórni energiánkat, mert egyik sem fog sikerülni. „Ahova indultál, oda érkezel…”-énekli a Republic együttes egyik slágerében…
  • A külső környezetet annyira vette figyelembe, amennyire szüksége volt a mászáshoz. Vagyis megnézte, hova lépik, körültekintően kapaszkodott, az izommunkáját ahhoz igazította, mennyire meredek a torony. De végig önmaga volt, és arra a belső hangra hallgatott, ami elindította őt. Önismeret és önazonosság kell ehhez. Önismeret az alapja minden tevékenységünknek. Ebben kérhetünk segítséget pszichológusoktól, lelki vezetőktől.
  • Nem adta fel, kitartóan mászott addig, amíg elérte a célt. Ha nem is hallotta a lebeszélők hangját, de valószínűleg megtörtént vele, hogy megfájdult a lába, elfáradt, visszacsúszott egy kicsit. De a kitartás képessége segítette őt. Ha belekezdünk valamibe, nem szabad újra és újra arra gondolnunk, hogy vajon megéri-e, vajon meg tudjuk-e tenni, vajon lesz-e izomlázunk , stb.

Tűzzünk ki tehát szép, pozitív célokat magunk elé, olyanokat, amelyek MINKET lelkesítenek, de MÁSNAK is jók, és nem figyelve a lehangolókra, kitartóan haladjunk előre. Nehéz időkben is, sőt, akkor még inkább.

Bakos Kinga logopédus

Kategória: Hírek, események | A közvetlen link.